Napi Érdekességek

Napi érdekességek: Te láttál már egyszerre nagyjából 13 ezer darab Buddha szobrot?

Hong Kong a maga 7,7 milliós lakosságával nem mondható aprónak, ami egyet jelent azzal is, hogy lépten-nyomon emberekbe botlunk. Létezik azonban egy hely a Sha Tin városnegyedben, ahol a hatalmas felhőkarcolók között egy békés kis kolostor falai körvonalazódnak ki.

napi érdekességek

Sha Tin kis nyugalom „szigete” a Tízezer Buddha Kolostor nevet viseli. A buddhista templomot még Yuet Kai Fai Sei szerzetes kezdte el megépíteni 1951-ben, de csak 6 évvel később készült el teljesen. A megnevezés egy kicsit megtévesztő lehet, ugyanis a komplexumban nem laknak szerzetesek, de annál több ámulatba ejtő érdekességek ütik fel a fejüket. A Tízezer Buddha Kolostor nem csak egy nagy épület, hanem valójában 5 templomot, 4 pavilont és 1 pagodát takar. 

Az ide látogatók több mint 430 lépcsőfokon át juthatnak el a hegy tetejéig: a kolostorhoz vezető turistaút már önmagában is megkapó látvány, mivel az ösvényt mindkét oldalát életnagyságú, aranyra festett Buddha szobrok szegélyezik –nagyjából 500 darabot számlálhatunk meg. A felfelé vezető úton érdemes egy kicsit lelassítani és közelebbről is szemügyre venni ezeket az alkotásokat, mivel mindegyik máshogy néz ki. Ha pedig szerencsénk van, akkor vadon élő majmokkal is összetalálkozhatunk, akik szívesen ücsörögnek a környező hegyek, völgyek ölén. A hegy tetején egy igazán békés környezet és lélegzetelállítóan szép panoráma nyílik Sha Tinre, illetve még több Buddha szoborra bukkanhatunk. Ott van például a Tízezer Buddha Terem a maga 12.800 darab Buddha szobrával, a Tízezer Buddha Pagoda, vagy a kis terasz is, ahol 18 olyan figura van elhelyezve, amelyek a Buddhák legfontosabb tanítványait ábrázolják. Érdemes megnézni a fehér elefántot és a kék oroszlánt is, utóbbin a leghíresebb Buddha szobor ücsörög.

További napi érdekességek.