Napi Érdekességek

Napi érdekességek: A féllábú sportoló, aki majdnem átfutotta egész Kanadát

A maratoni táv lefutása gyakran még egy földi halandó számára is megugorhatatlan akadálynak ígérkezik, van azonban valaki, akinek még fél lábbal is sikerült teljesítenie – ráadásul több mint százszor. Erről szól most legfrissebb napi érdekességünk:

napi érdekességek

A szóban forgó úriembert Terry Foxnak hívják, aki 1958-ben látta meg a napvilágot, Kanadában. Már egész fiatalon elkezdte érdekelni a sport világa, szívvel-lélekkel kosárlabdázott, baseballozott, de még rögbizett is. Sportkarrierjét azonban hamar beárnyékolta egy autóbaleset: lábsérülése eleinte nem tűnt komolynak, később mégis orvoshoz fordult vele. Pár hónap múlva pedig az egyik lábában oszteoszarkómát diagnosztizáltak, ami az egyik legveszélyesebb csontrák-féle.  

Mivel a jobb lábát amputálni kellett, sanszos volt, hogy örökre el kell engedje a sportot – ő azonban elhivatottabb volt ennél. Még nagyban kerekesszékben ült és kemoterápián vett részt, mikor már-már visszakacsingatott a kosárlabda pálya felé. Egy újságban megjelent cikk inspirálta, hogy 1980-ban elindítsa a Remény Maratonját. Ebben ugyanis az állt, hogy egy szintén amputált lábú férfi sikeresen teljesítette a New York Maratont. Terry a maratonnal akarta felhívni a figyelmet a betegségre és adományokat gyűjteni a rákkutatásra, hogy segítsen vele másoknak is. Ehhez pedig keresztül akarta futni egész Kanadát, ami kelet-nyugati irányban 8000 km (!) lett volna – mindezt műlábbal. 

Ezt az álmot úgy tervezte megvalósítani, hogy mindennap egy maratoni távot fut le hozzá. Az egészségügyi állapota azonban sajnos közbe szólt, így végül „csak” 5373 km lett belőle, amit 143 nap alatt teljesített. Valljuk be, azért ez így is emberfeletti teljesítmény. További érdekességek, hogy a 23 éves korában elhunyt Terry nevét azóta is kanadai közterek, utcák stb. őrzik, sőt még egy középiskolát és egyetemet is elneveztek róla.