Napi ÉrdekességekTények

A sakkmester, akinek élete egyszer egy sakkpartin múlott – Tudástár

A sakk kezdete valahonnan még az 1000-es évek környékéről gyökerezik. Mára pedig egy olyan népszerű stratégiai sportággá nőtte ki magát, ahol a bajnok markát busás pénznyeremény üti. Akadt azonban egy úriember, aki egyszer a pénznél is jóval nagyobb nyereményért küzdött – a saját életéért.

A zsidó származású Ossip Bernstein 1882-ben született az Ukrajna területén található Zsitomir nevű városban. Habár a sakkozás csak 19 évesen kezdte el érdekelni, 1902-ben már Berlinben tarolhatta le ellenfelei bábujait a kockás tábláról. Bernstein nem csak a sakkban brillírozott, de tehetsége megcsillanni látszott a pénzügyi területen is. 1906-ban a Heidelbergi Egyetemen végzett pénzügyi jogászként és igen sikeres üzletember vált belőle. Olyannyira, hogy rövidesen a leghíresebb bankárok küzdöttek a kegyeiért.

tudástár
Sakk – tudástár

Sikerére azonban a bolsevik titkosrendőrség is felfigyelt, akiknek elhivatott céljuk volt, hogy kiszagoljanak minden olyan bűncselekményt, ami szerintük ellenforradalmat szült. Végül 1918-ban tartóztatták le Odesszában, bűne pedig egyetlen dolog volt: jogi tanácsokat osztogatott a korábbi cári rezsimmel kapcsolatban álló bankároknak. 

Mielőtt azonban lelőtték volna a parancsnok vetett még egy gyors pillantást a foglyok listájára – a névsorból pedig azonnal kiszúrta Bernstein nevét, hiszen rajongott a sakkért. Mikor rájött, hogy valóban a sakkmesterrel van dolga, egy igazán szürreális alkut ajánlott neki. Kihívta, hogy játsszon ellene, melynek tétje maga Bernstein életben maradása és szabadsága volt. Ha azonban elveszti a játszmát vagy netán döntetlen lesz, akkor a többi fogollyal együtt távozik az élők sorából. Bernstein bízva a saját képességeiben, magabiztosan nyújtott kezet az ajánlatra – megérzései pedig nem csaltak, hiszen sakk-mattot adott a parancsnoknak. A helyszínről pedig egyenesen Párizsiba menekült.  

Franciaországban ismét rámosolygott a szerencse: a megpróbáltatások után a sikerre sikert halmozott az üzleti életben, bár a nagy gazdasági világválság kicsit padlóra küldte. További érdekesség, hogy Bernsteint végül egy francia szanatóriumban érte utol a halál 1962-ben, életének történetet pedig Kállai Gábor is feldolgozta a Sakksztorik című könyvben.

További érdekességek.