Általános KvízekKvízNapi ÉrdekességekSportTényekTesztTudáspróba

Tudod kinek köszönhetjük a cselgáncsot? – Napi érdekesség

Kanō Jigoro neve igen hamar egybeforrt a manapság egyik legkedveltebb versenysport fogalmával, hiszen ő alapította meg a cselgáncsot a 19. század végén. 

Japánt ekkortájt egy erősebb társadalmi átalakulás sújtotta, és a tradicionális szamuráj harcművészetek elkezdtek a háttérbe szorulni. Jigoro már igen fiatalon megtalálta a szenvedélyét. Minden erejével azon volt, hogy mélyrehatóbban is megismerje a különféle harcművészeteket és visszaépítse azokat a köztudatba, így a legjobb mesterektől tanult. Tehetségére hamar felfigyeltek, hiszen annak ellenére, hogy nagyon aprócska termet volt, gond nélkül kenterbe verte sokkal félelmetesebb ellenfeleit. 

Hirdetés

Pályafutása során elszántan fáradozott azon, hogy a veszélytelennek egyáltalán nem mondható harcokból, egy fiatalok számára is biztonságos és szerethető mozgásformát alakítson ki. Ekkor döntött úgy, hogy a tanulmányai során megismert harcművészetekből kirostálja azokat a technikákat, amelyek akár súlyosan veszélyeztethették a versenyzők testi épségét. Így megalkotta saját iskoláját a cselgáncsot (Judo), ezúttal már az ő szabályai szerint. 

A halálos ágyán egy utolsó kívánsága volt. A fekete helyett fehér övvel a derekán helyezzék végső nyugalomra, ugyanis azt szerette volna, hogy tanoncként emlékezzenek rá, és ne mesterként. 

Hogy sikerül a dzsúdó villámkvíz?

0%

Melyik olimpián szerepelt először a sportág?

Helyes! Helytelen!

Melyik olimpián nyert aranyérmet Kovács Antal?

Helyes! Helytelen!

Hirdetés

A legutóbbi olimpián milyen érmet nyert Tóth Krisztián?

Helyes! Helytelen!

Judo

Share your Results: