Csak egy maradhat, mondhatná a halhatatlan medúza – érdekesség
Ez a kicsi, biológiailag halhatatlan medúzafaj eljátszhatná az állatvilág Hegylakóját de szerencsére nem érdekli őket, hogy mennyi van belőlünk.
Egy dolog túlélni a zord környezetben, de egészen más, ha a közvetlen fenyegetés előtt a reset gombot kell megnyomni.
A világon csak egyetlen egy állat rendelkezik ezzel a figyelemre méltó képességgel: a Turritopsis dohrnii medúzafaj, amelyet először az 1880-as években fedeztek fel a Földközi-tengeren.
Mint minden medúza, a Turritopsis dohrnii is lárvaként, úgynevezett planulaként kezdi meg életét, amely a megtermékenyített petesejtből fejlődik ki. A planula először úszik, majd letelepedik a tengerfenéken, és polipok kolóniájává nő. A következő fejlődési fázisukban végül szabadon úszó, genetikailag teljesen azonos medúzákként folytatják életüket.
A teljesen kifejlett Turritopsis dohrnii körülbelül 4,5 mm széles, kisebb, mint egy köröm. Átlátszó harangja közepén élénkpiros gyomor látható, a széleit pedig akár 90 fehér csáp szegélyezi. Ezek az apró, átlátszó lények rendkívüli túlélési képességgel rendelkeznek. Fizikai sérülésekre, vagy akár éhezésre reagálva nem megáll, hanem teljesen visszafordul a fejlődési folyamatuk, és újra kezdik. Valójában mióta ezt a jelenséget először az 1990-es években észlelték, a fajt „halhatatlan medúzának” nevezik.
Ez a fajta sejtmehanizmus különösen érdekes a tudósok számára az orvostudományban való lehetséges alkalmazásai miatt. A transzdifferenciálódás révén egy felnőtt sejt, amely egy adott szövetre specializálódott, teljesen más típusú speciális sejtté képes változni. Ez a sejtek újrafeldolgozásának hatékony módja, és az őssejtkutatás fontos vizsgálati területe, amely segíthet a tudósoknak a betegségek által károsodott sejtek pótlásában.
Ami a Turritopsis dohrniit illeti, ez a zselé nemcsak rendkívüli túlélő, hanem egyre terjedő invazív faj is. A tengeri fajokról már régóta ismert, hogy a hajók alatt képesek utazgatni szerte a világon. A kutatók a közelmúltban a halhatatlan medúzákat „kiváló stopposként” figyelték meg, akik különösen alkalmasak a teherhajókon való hosszú utak túlélésére.
Ugyanebben a tanulmányban a kutatók lényegében genetikailag teljesen azonos Turritopsis dohrnii egyedeket dokumentáltak a világ különböző óceánjaiban, és érdekes kérdést vetettek fel a halandóság természetével kapcsolatban – ha a szervezet összes sejtjét kicserélik, akkor is ugyanaz az egyed? A gének természetesen ugyanazok – és a biológiában ez elég lehet a győzelemhez.