Kai Havertz: Újabb melléfogás a Chelsea-nél?
Szerintem mindannyiunk elmondhatjuk magunkról, hogy amikor a kedvenc csapatunk leigazol egy jó játékost, valami bizsergő érzés járja át a testünket. Az ember elképzeli a csapat mezében, vagy a pillanatot, ahogy felemeli a trófeát, és még sok más fantáziadús reménykedés. De még ha nem is a kedvenc csapatunkról van szó, hanem szimplán egy mesebeli transzferről, (lásd: Ronaldo a Juventusba igazol, a tavalyi Messi huzavona) az a fura érzés, a változás szele mindig megérinti az embert.
Ez a szél a Chelsea tájékán fújt a legerősebben, mondhatni orkán volt, miután a nyári átigazolási szezonban szinte minden posztra új arc érkezett. A legikonikusabbnak mondható Timo Werner, a Leipzig támadója, illetve Kai Havertz, a Leverkusen középpályása, akit több szakértő a jövő nagy játékosaként írt le.A londoni kékek kezdeti eufóriáját azonban nemsokára szertefoszlatta egy icipici tény: a bajnokságban 1 db (!) asszisztnál jár, 0 góllal. De akinek a számok nem jönnek be, mondván „a meccset nem papíron játsszák, hanem a pályán”, annak figyelmébe ajánlom a legfrissebb mutatványát a Wolwes elleni 2-1-es vereség alkalmával, ahol a számok tényleg nem hazudnak.
Az igazsághoz hozzátartozik, hogy az angol ligakupában van egy mesterhármasa, és a BL-ben is adott pár asszisztot. Mintha láttam volna már ilyet valahol! Elég csak átkukkantani a szomszédba, London észai felébe, ahol Nicolas Pépé (Pepe, Pepé, én már nem tudom hogy kell leírni) igyekezett tavaly eleget tenni az ágyúsok kéréseinek, miközben a vezetőség hatalmas káromkodás közepette utalta át a 72 milliót a Lille-nek. Pépé a bajnokságban legalább annyira volt produktív, mint most Kai, cserébe az Európa Ligában ontotta a gólokat. Érdekes párhuzam.
De persze nem ugyanaz a kettő, a Chelsea-nél Lampard leadott egy komoly listát, és mindenféle sztárt rárakott, akit csak ért. Pepé pedig egy remeg francia szezon után megkapta a reflektorfényt, az Arsenal pedig úgy volt vele, az esős angol időjárásban is tud majd a fiú. Nem tudott. Nem tud.
Havertz-et már huzamosabb ideje monitorozza több top csapat is, a Chelse-nél felgyülemlett pénz (átigazolási szezon tiltás 🡪 sok sok pénz, amit a következő megállónál már használhatsz is) pedig elég volt a németért kért összeghez. Lampard a 4-3-3-ában ide oda tologatta, de valahogy nem érezte meg a PL kesernyés, de függőséget okozó ízét, nem is a pozicionálásával van a baj, inkább a gyorsasággal, a talpraesettséggel, a keménységgel (Lampard a cikk olvasása közben most biztos fújt egyet), a kulcspasszok hiányával, 1 az 1 elleni párharcok. Mintha a telefonomban bekapcsolnám a Power Saving Mode-t.
Félreértés ne essék, nem akarom máris eltemetni a fiatal németet, szimplán csak a lehetséges kimeneteleket jegyzem meg.
Tegyük fel, ráérez.
Mondjuk ki, a PL a legjobb. Ha nem is ért ezzel együtt mindenki, azt biztos aláírja, hogy a legnagyobb tempójú, legzúzósabb bajnokság. A Bundesliga is közel áll ehhez a címhez, de mégis más.
Sokaknak sikerült a váltás, nem is tudnék jobb példát Son Heung Min-nél, aki szintén a Leverkusen-ből jött, és elég rápillantani a jelenlegi stat-jaira (spoiler: hihetetlen). Szóval ki tudja, ha neki sikerült, Kai-nak se okozhat gondot.
Ekkor azonban fejbe kólintom magam, és megvizsgálom a két szitut. Son Tottenham, Kai Chelsea (mondjuk London mindkettő). Son egy napos (Angliában nyilván felhős), 2015-ei napon vált, Kai egy koronavírus járványtól haláltusáját szenvedő 2020-ban. Lehet, hogy nem feltétlenül futball orientált tények, de közrejátszhatnak a német (vagy németek, ha Wernert is a kosárba rakjuk) botladozásában. Minden kezdet nehéz, ez a fociban is igaz.
Tegyük fel, mégsem érez rá.
Kellemetlen, de megtörténhet, a Chelsea szurkolók már biztos külön helyet hagytak neki a „pocsékul sikerült Chelsea transzferek” könyvében, valahol Kepa és Torres között (ez a könyv nem létezik amúgy. Pedig létezhetne). Az ilyenkor jól bevált Chelsea politika szerint egy (vagy több) kölcsönben töltött szezon után elhagyja a szigetet/azon belül vált, és ahogy De Bruyne és Lukaku esetében láttuk, feltámad, és kvázi új lapot nyit, újra (?) világsztár lesz, csak máshol. Ekkor a Chelsea szurkolók előveszik a „Miért engedtük el ezt”- oké, csak vicceltem, abbahagytam a kitalált könyveket.
A lényeg, hogy már láttunk ilyet, és nem lepődnék meg, ha megint megtörténne. A Chelsea-re azonban nem vetne jó fényt a dolog, mondván a játékosok ide jönnek, szenvednek, lelépnek, majd életük formáját hozzák. Nem is meglepő, hogy az új kapus szerzemény, Mendy szerényen utalt arra, hogy nem tervez huzamosabb ideig itt tartózkodni. Annyira „leugródeszkázta” a Chelsea-t, hogy le se tagadhatná.
De tényleg az? Egy törött ugródeszka, amitől eltörik a lábad, de úgy regenerálódik a seb, hogy jobb lesz, mint újkorában? Meglehet. A reflektorfény a Stamford Bridge-n, Lampardon, a vezetőségen, és a bizonyító „inkább bizonyítani akaró” német fiún.