ArsenalChelseaLiverpoolManchester CityManchester UnitedTottenham

Nemzetközi kupák Premier League szemmel

Második forduló jön, mind a BL, mind pedig az EL csoportkörben. Az elsőben jól vizsgáztak a Premier League csapatok, lássuk mi vár rájuk a napokban.

A szezon előtt sejthető volt, hogy az alapozás hiánya, az extrém sűrű menetrend nem fogja kímélni a nagycsapatokat sem. Gyakorlatilag a csoport meccsek végéig heti 2 mérkőzés vár a csapatokra, és eközben kell a bajnokságban és a kupákban is helytállni. Szembetűnő, hogy a történelmi 7 bekapott gól ellenére a BL csapatok közül csak a bajnok Liverpool van az első 4 hely valamelyikén 6 forduló után.

Bajnokok Ligája

Liverpool – Midtjylland
Vörösök, ha nem is sziporkázó játékkal, de jól reagáltak a birminghami kudarcra, elhoztak 1 pontot a városi riválistól. Majd nyertek a következő BL és PL meccsen is. Van Dijk pótlása körül forog minden, pedig rajta kívül még 5 maródi van. Ennek ellenére a dánok ellen győzniük kell, ha lehet minél kisebb erőfeszítéssel, mert sűrű rangadókkal teli időszak jön.

O. Marseille – Man. City
Guardiola együttese, mintha elvesztette volna a legyőzhetetlenség varázsát. Ha nem sikerül az első félidőben döntő fölényt elérni mostanában nyögvenyelős mérkőzések várnak rájuk. Francia csapatok többször tréfálták már meg a spanyol mestert mostani csapatával (Monaco, Lyon), hazai pályáján a Marseille kemény dió lesz.

Krasznodar – Chelsea
A londoni alakulat az egyetlen, aki nem nyert az előző fordulóban az angolok közül, sőt azóta bajnokságban is lejátszotta a Lampard éra második gól nélküli döntetlenjét. A Fekete tenger partján szerencséjükre nem kell még a téli hideggel is megküzdeniük legalább. Ennek ellenére, vagy épp ezért a Chelsea fiatal edzőjén egyre nagyobb a nyomás és Abrahamovics nem a türelméről híres.

Man. United – RB Liepzig
Solksjaer csapata nagy bravúrral elhozta a Párizsból a 3 pontot, most viszont hazai pályán kellene végre bizonyítania. 3 bajnoki forduló alatt egy pont édeskevés egy topcsapattól. Ellenfele a német bajnokság éllovasa lesz. Azt, hogy Gulácsi és társai nem ijednek meg Angliában, tavaly a Spurs játékosai megtapasztalhatták. Egy biztos a norvég győzelmi kényszerben van, a párizsi győzelem csak akkor értékes, ha a hazait is hozzáteszik.

Európa Liga mérkőzések

Az EL csapatok nagy előnye, hogy ők jelenleg még tudják pihenten a legjobbjaikat, a Bajnokok Ligájában erre nincs lehetőség. A két jó (jobb) formában lévő gárda idegenbe utazik a Leicester Görögországban, a Spurs Belgiumban játszik, az AEK és az Antwerp ellen egyaránt győzelmi reményekkel léphetnek pályára.  Az Arsenal – Dundalk párharc pedig bármennyi sztárt is pihentet Arteta fix egyes!