La LigaReal Madrid

Florentiono Perez és Jose Mourinho egyességének 10. évfordulója

Május 22. egy fontos évforduló José Mourinho és a Real Madrid életében. Ezen a napon 2010-ben ugyanis a portugál megnyerte – ezidáig az utolsó – Bajnokok Ligáját az Interrel. Az ellenfél a Bayern München volt, és a meccset követő vacsorán megegyezett Florentino Perezzel, hogy a következő idényt már Madridban fogja kezdeni.

A döntőt amúgy pont a Santiago Bernabeuban játszották, ahonnan a meccs után Mourinho nem a csapatával együtt távozott, hanem Perez egyik embere kíséretében. Az este folyamán a vacsoraasztalnál Mourinho új csapata is felvázolódni látszott. A portugál edző többek között Angel Di Maria, Sami Khedira, Mesut Ozil és Ricardo Carvalhot szerette volna mindenképp a csapatában tudni, valamint Steven Gerrard, Maicon és Aleksandar Kolarov neve is felmerült, mint lehetséges érkezők.

Az Inter végül visszatért Milánóba ünnepelni – Mourinho nélkül, aki ez helyett inkább a következő csapata kiépítésén fáradozott. A kivásárlási ára 16 millió euró volt, amit a Real Madrid végül lealkudott 8 millió euróra.

A felek természetesen már egy ideje alkudoztak egymással, mielőtt az egyesség megszületett volna. A BL döntő előtti napon az Inter a Real Madrid edzőközpontjában, a Valdebebasban készült. Itt Mourinho találkozott néhány fiatal madridi játékossal is.

Azon a május 22.-i vacsorán a Real Madrid jövője megváltozott. Azelőtt 6 évig zsinórban idő előtt búcsúztak el a Bajnokok Ligájától, de azután már felvették a versenyt az európai elittel. Mourinho fektette le az alapját annak a sikerszériának, amit azóta láthattunk Madridban.