FociSerie A

Atalanta: a bergamói gőzös megállíthatatlan

2015-öt írtunk, amikor az Atalanta majdnem felszállt a Serie B felé induló repülőre – ez 3 ponton múlott. Ha akkor kipottyant volna az Atalanta, akkor most esélyes, hogy nem olvasnád ezt a cikket. Ennek tetejébe pedig nem lennének BL-negyedöntősök sem. Viszont mára a szorgos kis csapatból egész Olaszország legszórakoztatóbb gárdája lett, de európai szinten is varázslatosan rúgják a bőrt. Gőzerővel tört fel a fekete-kék vonat az olasz elitfutballba, sec-perc alatt pedig már a Valenciát gyalázták a BL-nyolcaddöntőben. Kérdezhetnénk, hol lesz a végállomás? A vírus miatt ez egy ideig még nem fog kiderülni, de később egy szerencsés sorsolással akár a BL-elődöntő/döntő sem lehetetlen. Őrültséget írnánk? Lehet. Ám, ha tovább olvasol mindenképpen más lesz a véleményed…

Ez a cikk eredetileg a focijava.hu oldalon jelent meg.

A mágus: Gian Piero Giasperini

Edzői karrierjét – ugyanúgy mint a játékosként – a Juvénál kezdte, a Zebráknál a fiatalokat edzette még 1994-ben egészen 2003-ig. Attól fogva vállt hivatásos menedzserré, két-két ízben volt a Palermo, illetve a Genoa szakvezetője. Közben pedig az Inter edzői székét is melegítette egy darabig. Legsikeresebb korszakait Genovában töltötte – az Atalantát nem számítva.

De kanyarodjunk vissza az Atalantához: 2016. június 14. örökre beíródott a klub történelem könyvébe. Tudniillik ekkor kezdte el megformázni a bergamói egyletet Giasperini, rögtön egy csodaszámba menő szezonnal kezdett. A Laziót, az Intert és az AC Milant előzte meg az 1907-ben alapított klub, a 4. helynek hála pedig mehettek Európába. Miután az Európa Ligában túlvészelte a csoportkört a Nerazzuri, az egyenes kiesése szakaszban a Dortmund jelentette a végállomást. 2018-ban bajnoki 7. hely, 2019-ben bajnoki 3. (!) hely volt a klub eredménye. Ez utóbbi teljesítménnyel kvalifikálták magukat a BL-csoportkörébe, ahová most először jutott el a La Dea. Onnantól már mindenkinek számolnia kellett az Atalantával…

Milánó fekete-kék!

Ambiciózusnak bizonyult a Giasperini által vezetett gárda a 2018-19-es kiírásban is, így sokan kíváncsiak voltak, mégis hogyan szerepelnek majd az olaszok az európai elitben. Csakhogy hamar szembesült a valósággal az újonc: a BL más tészta. Egy jó nagy pofonnak tökéletesen megfelelt a zágrábi nyitány, amikor is bucira verte a Dinamo Zagreb a vendégeket (4-0). A következő 2 UCL-meccsen újra vesztesként hagyta el a pályát az ATA. Egyre inkább tűnt az egész egy egyszeri bergamói csodának.

Ilicic és társai azonban nem adták föl: történelmet írva jutottak a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjébe. Hiszen korábban senkinek sem sikerült ez úgy, hogy az első 3 meccsét elbukta. Iksz a City ellen, és utána 6 pontot gyűjtött be kapott gól nélkül Giasperini legénysége a legrangosabb nemzetközi kupasorozatban.

És elérkeztünk azon két fantasztikus meccshez, amiken a Valencia volt a pálya túloldalán. A La Dea oda-vissza néggyel tömte ki spanyol ellenfelét, szó szerint lerohanva a Valenciát. Mindeközben az olasz ligában is áttört néhány gát, az Atalanta gólzsákja pedig minduntalan kiszakadt. Hetet kapott a Torino, a Lecce és az Udinese, öttel gazdagodott a Milan és a Parma.

A Valenciát már a San Siro gyepén fogadta az idén 70 Serie A-gólt szerző egyesület, mivel a Gewiss Stadium nem felelt meg az UEFA előírásainak. Ezáltal kijelenthetjük, nem csak a bajnokságban vették át a Milan helyét a bergamóiak, de egy időre a San Siróban is.

Zapata, Gómez és Ilicic: a latin-szlovén hármas

Gian Piero nem vitte túlzásba nyáron a keret bővítését, de talán pont ettől ilyen egységes és összetartó brigád ez – a keretet mindössze 22 játékos alkotja. Olaszként nem meglepő, hogy a tréner 3 védővel játszatja fiait, 3-4-1-2-es hadrendben. Játékukban fontos szerepet kapnak a szélső területek, amelyet két-két a játékosok alkotta gyémánt alakzattal remekül ki is használnak. Giasperini és az Atalanta taktikája rengeteg gólt eredményez, de csak az egyik kapuba: rengeteg gól elől, ám ennek ellenére hátul egész jó a zár. A siker fő receptje mégis a támadósorban és legfőképpen Ilicicben, Zapatában és Gómezben rejlik. Későn érő Papu Gómez az agya a csapatnak, már 10 gólpassz fűződik a nevéhez a ligában. Duván Zapata egy évvel ezelőtt élete formájában focizott, most is remekel, 15 meccsen 10 bajnoki találata van, de társa, Josip Ilicic még durvább. A szlovén ék sokat küzdött, hogy eljusson idáig, idén már 30 gólban vállalt szerepet.

Annál, ami most Bergamóban zajlik nem sok érdekesebb projekt van a futballvilágban. Minden spíler tűzbe megy a másikért, a gólok futószalagon érkeznek, Giasperini pedig nagyon is tudja, hogy mit csinál. Feltehetőleg nyáron már jön a BL folytatása, az akkor lejátszott csaták lesznek a klub legfontosabb meccsei. De esélyes, jövőre is látjuk Ilicicet és a többieket a Bajnokok Ligájában.

További focis írásokat a focijava.hu oldalon olvashatsz.

Kövess minket Instagramon és Facebookon!

Képek: Getty Images

Foci Java

https://focijava.hu