Valverde, az új bálvány

2015-ben mindössze 5 millió € ellenében lett a Real Madrid játékosa. A szerény, szorgalmas és alázatos uruguayi fiatalembert mára a királyiak egyik bástyájának tartják. Fede Valverde.

Amikor 2015-ben a klubhoz került, még 18 sem volt. Először a Castillában ragyogott, majd a Deportivo La Coruna klubjához került kölcsön. A nagycsapatban Santiago Solari adott először neki perceket, de igazán Zinadine Zidane keze alatt lett hónapokon belül a csapat egyik legfontosabb játékosa. És ezt nem csupán azzal vívta ki, hogy a Szuperkupa döntőben a meccs emberének választották, vagy hogy ő lett a hónap játékosa.

Valverde, az új bálvány 1
Simeone iis elismerte a döntőben felvállalt szabálytalankodását ( Kép : Marca)

Megérkezésével a középpálya megkapta azt, amit Zidane Paul Pogba leigazolásától remélt: Casemiro mellé egy olyan játékost, aki olyan fizikai munkát végez, amivel a védekezést is, a támadásokat is segíti, ha kell, akkor pedig gólt is képes szerezni.

Florentino Perez ezzel meg is spórolt 120 milliót, hiszen Pogba ára minimum annyi lett volna, vagy inkább 150 millió körül. És nem szólva a fizetéséről, meg a személyiségéről.

 

Amíg Pogbától tartottak a szurkolók, hogy esetleg bomlasztja majd az öltözői rendet, a csapat egységét, addig Valverde természetesen bele illeszkedik a társaságba. Sose vitázik, alázattal végzi a munkát edzéseken, teljesen meg van elégedve a fizetésével, senkihez egy rossz szava nincs.

Valverde, az új bálvány 2
Egy meccses eltiltás a büntetése (Kép : Marca)

Valverde stabil keretbe kerülése elhozta azt az egyensúlyt a játékba, ami a szezon elején nagyon hiányzott. A nehéz kezdetek már a múlté, a PSG vagy a Club Brugge elleni szenvedésnek nyoma sincs.

Azzal, hogy fizikailag ennyire kiveszi a részét a középpálya feladataiból, lehetővé tette, hogy Toni Kroos visszatalálhasson a kreativitásához, pontos passzaihoz és Isco számára is megadja a támogatást. Ezzel a cselkirály is magához, és régi formáját mutathatja a pályán.

Casemiro és Valverde duója eddig remekül sikerült. 13 játék alatt 9 győztes meccs, 30 gólt szereztek és csupán négyet kaptak. Hazard elhúzódó sérülése alatt a hangsúlyt Zidane a középpályára összpontosította, mert a kettőnek köszönhetően megtehette.

Valverde, az új bálvány 3
A Marca olvasói a hónap játékosának választották (Kép :Marca)

A támadósor javítása most a legfontosabb feladat, de Rodrygo és Vinícius fokozatos javulásával ez is meccsről meccsre jobb lesz. Velük, és a Real Madrid többi fiataljával Florentino Perez igazoláspolitikája beigazolódott. Nem szükséges minden esetben több 10 végy 100 milliót költeni, saját nevelésekkel és fiatal tehetségek vásárlásával is lehet olyan játékosállományt létrehozni, ami minden versenyben megállja a helyét. Ahogyan a Real kerete most.

Forrásul a Marca cikke szolgált, kiemelt kép :Tribuna

Megosztás: