Liverpool

2019 a Liverpool éve

Tegnap rendezték a Klub Világbajnokság döntőjét, ahol a Liverpool hosszabbításban Firmino góljával 1-0 arányban legyőzte a brazil Flamengo csapatát. Így első angol csapatként birtokolja egy évben egyszerre a BL, Európai Szuperkupa és Klub VB címeket!

Az európai és dél-amerikai bajnok nagyon másképp készül a tornára évről évre. Brazíliában naptári évben rendezik a bajnokságot, amit hatalmas fölénnyel nyertek, és ezután a játékosoknál a pihenésé a főszerep.

A Liverpool az angol bajnokság hajtásából érkezett, és a Boxing Day (december 26.) alkalmából rangadót vív majd a Leicester City ellen. Ennek megfelelően az elődöntőben erősen tartalékolt Klopp, de a döntőben a sérülteket leszámítva a legerősebb Liverpool szállt harcba, hogy a klub első ilyen trófeáját is begyűjtse.

Nem volt szép mérkőzés, sok szabálytalansággal és a brazilok részéről sok időhúzással tarkított találkozó volt. A játékvezető nem tudott felnőni a mérkőzés rangjához, teljesítmény „méltó” megkoronázása alighanem a Mané elleni szabálytalanság VAR-ral visszanézés utáni elengedés volt.

Firminonak az első és második félidő első perceiben is voltak ziccerei, végül a harmadikat a ráadásban értékesítette. A Liverpool egy dolgot nagyon megtanult ebben a naptári évben győzni bármilyen játékkal is!

Elképesztő éven van túl a Mersey parti gárda, a bajnokságban január 3. óta veretlenek, ugyan a tavalyi szezonról van egy FA kupa vereség az idei évben, illetve a héten a tartalék kiesett a Ligakupából 2019-ben valóban ők a világ legjobb csapata!

2019 számokban

Premier League 29 győzelem, 5 döntetlen, 1 vereség
FA kupa 1 vereség
Ligakupa 1-1-1 győzelem, döntetlen és vereség
BL 9 győzelem, 2-2 döntetlen és vereség
FA Community Shield 1 döntetlen
Európai Szuperkupa 1 döntetlen
Klub VB 2 győzelem
Összesen: 41 győzelem, 10 döntetlen és mindössze 5 vereség

A Klub VB egyedüli negatív történése Ox Chamberlain sérülése, Matip, Lovren és Fabinho hiánya mellé nem hiányzott ez is.

A csapat 16 között a BL-ben, az Atletico az ellenfél, míg az FA kupában az Evertont fogadja, de lezárva a 2019-es 3 kupát hozó évet, 2020 legfontosabb feladata 30 év után bajnoki címet nyerni azaz első PL serleg! Jelenleg vesztett pontokat tekintve 13 pont az előny a második helyezett Leicesterrel szemben épp ellenük lép pályára legközelebb a Klopp csapat.