10 kulcs momentum a 120 éves AC Milan történelméből

Az AC Milan csapatát 120 éve alapították. A klub szerint a hivatalos dátum 1899 december 16, de a bizonyítékok szerint igazából három nappal korábban.

A Rossoneri csapat igazi fesztivál hangulattal készül a vasárnapi Sassuolo elleni hazai mérkőzésre. Így ideje, hogy végig vegyük a 10 talán legikonikusabb momentumot a csapat 120 éves történelméből:

1. Az AC Milan megszületése

Az AC Milant az angol, Herbert Kilpin és Alfred Edwards alapította és nekik köszönhető a csapat színei is.

 

A nottinghami fiatal Olaszországba munka céljából érkezett, de továbbra is szeretett volna hódolni kedvenc sportjának, miután megalapították a klubot kijelentette: “Az ördögök csapat leszünk. A színünk pedig piros, mint a tűz, és fekete, mint a félelem amit ellenfeleinkbe keltünk.”

Edwards lett az első elnöke a klubnak, míg Kilpin aki akkor 29 éves volt, a csapat első edzője lett és játékosként a pálya minden posztján feltűnt.

2. Első Scudetto

Csak két évvel alapítása után már rögtön az AC Milan első címét ünnepelhette 1901-ben. A régi olasz bajnokságot kupa kiesési formában játszották le. A Mediolunomot győzték le 2:0-ra a selejtezőben.

Az elődöntőt és a döntőt is idegenben kellett lejátszaniuk, de ez nem jelentett gondot a Juventus és a Genoa ellen se.

Egyik meccsen sem a milánói együttes számított esélyesnek.

A Juve ellen 3:2-re győztek, amivel megalapozták a két klub közötti rivalizálást. A döntőben a Genoát a hosszabbításban 3:0-ra győzték le.

3. A San Siro megszületése

Miután vita alakult ki a külföldi játékosok helyzete körül, többen kiváltak a klubból és megalapították a Football Club Internazionalét.

Az első hivatalos Derby della Madonninát a svájci Chiassoban játszották le, amit a Rossoneri nyert meg 3:2-re.

Igaz előtte a San Siroban volt egy barátságos meccs 1926 szeptember 19-én, amit az AC Milan 6:3-ra elveszített.

Ez a meccs után jelentős fejlesztéseket hajtottak végre a stadionon.

4. Az első világsztár igazolás

Hihetetlen legendák viselték a híres piros és fekete mezt. Az első világsztár akit a klub leigazolt a belga Louis Van Hege volt.

A Saint Gilloiseből igazolták le az akkor 21 éves játékost, aki rekordokat döntött a csapatban.

98 gólt szerzett 91 mérkőzésen a klubban, kétszer megnyerte a Capocannioret. Az utolsó éveiben a csapatkapitánya is volt. Igaz már több, mint 102 telt el, de még mindig a klub 10 legjobb gól lövője között van.

5. Visszatérés a sikerek útjára

Az első nyolc év alatt az AC Milan háromszor is bajnok lett: 1901, 1906 és 1907.

Ezen trófeák után a klub 44 évig nem nyert semmit, hiába volt remek csapat. Valahogy a végső győzelmek mindig elkerülték. Aztán ez is megváltozott 1951-ben, amikor az AC Milan megnyerte a 4. Scudettot.

Egész szezonban fej-fej mellett haladtak a Juvéval és az Interrel, végül a városi riválist egy ponttal nyerték meg a Serie A-t.

Olyan sztárok voltak a csapatban, mint Gunnar Gren, Gunnar Nordahl és Nils Liedholm, a híres ‘Gre-No-Li’.

Nem csak hogy megnyerték a bajnoki címet, de a pályán is lenyűgöző stílusban fociztak. 107 találatot szereztek 38 mérkőzésen, a gól arányuk +68 lett.

6. Berobbanás az Európai nagy színpadra

Az 50-es évekbe végre az AC Milan kijutott az Európai kupa sorozatokba is és ezt kihasználta.

A Latin Kupát megnyerték 1951 és 1956-ban is, olyan játékosokkal a fedélzeten, mint Juan Alberto Schiaffino, Renzo Burini és Lorenzo Buffon. A klub új magasságokba ért.

View image on Twitter
1951 ACMilan 4-1 ( Renosto Nordahl) vs Atletico Madrid

Ami még jelentősebbé teszi győzelmeiket, hogy ebben az időszakban ők voltak az egyetlen olasz csapat amelyik döntőbe tudott jutni.

7. A Golden Boy megérkezett

Az 1960-as évek legjobb igazolása a ‘Golden Boy’ Giovanni Rivera leigazolása volt 16 évesen az Alessandriából.

Az irányító ikonikus státuszt ért el a csapatnál. Kétszer a BEK-et, kétszer a KEK-et és három Scudettot gyűjtött be a rengeteg egyéni díj mellett.

1969-ban az első olasz és AC Milan játékosként nyerte meg az Aranylabdát.

A pályán kívül is többször kiállt csapata mellett. A kora ’70-es években többször kiakadt a játékvezetőkre akik a rivális Juventus segítették, így több bajnoki címről is lemaradtak.

Szókimondása miatt többször is hosszú eltiltást kapott. A klub iránti szeretete, vezetői erényei, stílusa és ahogy a pályán kívül viselkedett egyértelműen nyomott hagyott a klubon.

8. Az első a hétből

Hiába az elmúlt évtized gyengélkedése, az AC Milan még mindig a második legtöbb BEK/BL címmel rendelkezik.

Az elsőt 1963-ben nyerték meg a Wembleyben. Előtte lévő évben a legendás Nereo Rocco vezetésével bajnokok lettek, így indulhattak Európa legfontosabb kupájáért.

A döntőben a kétszeres BEK győztes Benfica várt rájuk. Ahogy az első olasz bajnoki címüknél, itt is egyértelműen kevésbé voltak esélyesek, de ahogy 61 éve azelőtt úgy 1963-ban se számított.

A brazil, Jose Altafini duplájával fordítottak és nyertek 2:1-re. A csapatkapitány, Cesare Maldini felemelhette a kupát, ami öröké a klub történelemének ikonikus jelenete.

9. Berlusconi átveszi a klubot

A ’80-es évek első fele nem volt egy jó időszak a Rossonerinek, kétszer ki is estek a bajnokságból és nem tudták felvenni a nagy riválisokkal a versenyt.

1986-ban ez megváltozott amikor a média mogul Silvio Berlusconi felvásárolta a csőd szélén álló klubot és a világ legjobbjává tette.

Berlusconi több területen is sikeres volt és megváltoztatta klub filozófiáját. Olyan játékosokat csábított a klubhoz, mint Ruud Gullit, Marco van Basten és Frank Rijkaard.

Az AC Milan a ’80-as évek végének meghatározó csapata lett Arrigo Sacchi vezetésével. Fabio Capello és Carlo Ancelotti tett róla, hogy ez ne csak ideglenes legyen. Persze kellettek olyan játékosok is hozzá, mint Dejan Savicevic, George Weah, Andrey Shevcenko és még több legenda. 31 éve alatt 29 trófeát nyert.

Többek között 5 BL, 7 Scudetto, és a csapat lenyűgöző támadó stílusa is neki köszönhető.

10. Napjaink

A 10. és utolsó monentum, úgy igazságos, ha megnézzük hol áll a csapat.

Yonghong Li 2016-en azzal az ígérettel vette meg a klubot, hogy visszavezeti a klubot a sikerek útjára. Rögtön egy nagyobb vagyont költött el új játékosokra.

Két éves ténykedése alatt többen kritizálták anyagi helyzetét. 2018 júliusában végül nem tudta kifizetni a hitel törlesztőjét (amit korábban a klub megvásárlásához vett fel), így az Elliot Managementhez került a klub.

Az FFP megszegéséért végül közös döntés értelmében az idén visszaléptek az Európa Ligától. Jó pár edzői változtatás után, jelenleg Stefano Pioli alatt elkezdtek fejlődni, de még rengeteg munka vár rájuk az elkövetkező években.

Boldog születésnapot a 120 éves AC Milannak.