Az Arsenal türelmének hamarosan el kell fogynia Unai Emeryvel szemben

Az Arsenal jelenleg egy olyan csapat, amelyik bármiféle irány nélkül létezik – és csak egyre rosszabbak lesznek a pályán. Már csak idő kérdése, mielőtt Emetyt is menesztik.

A gólok, amiket a csapat bekapott a Southampton ellen az előző fordulóban hívhatjuk úgy is, mint az Unai Emery éra teljesen hétköznapi góljai. Teljesen reményvesztett pillanatok voltak azok. Olyanok,amik után füttyszó csorog le a lelátókról és a sportvezetés a fejléces papír után kezd el kotorászni a fiókban.

Mind a gyors szabadrúgás, ami Danny Ings gólját eredményezte és a pályafelszántó rúgás, ami James Ward-Prowse sikeres büntetőjéhez vezetett, azt a mentális megvilágosodást hozta az Emirates stadionba, hogy Emerynek lejárt az ideje. Mert így néz ki egy csapat játéka, mielőtt a vezetőedzőnek kiteszik a szűrét. Mintha edzésen lennének és egy olyan figurát gyakorolnának, amit a csapat fele meg sem értett.

Egyenlőre Emery harcol tovább. Hogy mi az elérendő cél számára azt senki sem tudja, és ez a legnagyobb baj a csapatával is. Merész ígéretekkel és kitűnő retorikával érkezett, hogy hogyan fogja a londoniakat főszereplővé tenni a bajnokságban. És most nem csak azért zúdul rá az össztűz, mert nem váltotta be az ígéreteit hanem azért is mert az Arsenalnak -az ő Arsenaljának- nincs semmiféle identitása.

És ez óriási akadályt jelent. Ez a leghátráltatóbb tényező, mert a szurkolók szinte mindent el tudnak nézni, kivéve azt amikor a csapatuknak fogalma sincs mit csinál. A lényeg az, hogy minden egy kicsit elviselhetőbb lenne, ha valami felé haladnának, és nem céltalanul focizgatnának a semmiért. És esetleg a folyamatos hibák elvezetnének valamiféle fejlődéshez is.

De nem vezetnek. Ami 2018 nyarán hiba volt, az még most is az. Néhány aspektusa a játéknak, mint például a labdafelhozatal a védelemből meg egyre csak rosszabbodott. A győzelem és a vereség is a játék része, ezzel a szurkolók is tisztában vannak. Az igazi probléma nem is Emery személye vagy a játékstílusa, vagy az edzői képességei, hanem a három együtt. Az, hogy mindezeket sehol nem volt képes teljesítményre váltani a csapatban.

Ez a csapat olyannak tűnik, mint egy lelkes csoport? Van valaki aki hisz abban az útban, ahova mennek? Közel 18 hónap alatt sem lett egyértelmű a cél, és még az út létezésében sem hisznek, és sajnos ez az edző és a klub között egy végleges helyzet.

A játékosok is feltehetik maguknak a kérdést, hogy vajon jó helyen töltik-e el a legjobb éveiket? Az eligazoláson gondolkodó játékosok, akik nem találják a helyüket a csapatban sokkal nehezebben értékesíthetőek, és szép lassan csapdába esnek egy olyan klubnál, ahol nincs jövőjük.

Ezt leginkább egy ködös kétségbeesésnek nevezik, amelynek során a játékosokat, rajongókat és mindenkit, akinek köze van a klubhoz, egyidejűleg megragadja. Nem mérgesek, csak legyőzi őket a helyzet látszólagos hiábavalósága. A szurkolók hangosan felnyögnek, de a játékosok is azt kérdezik, miért – miért fussák le az extra kilométert, miért kockáztassák meg a sérülést, ha végső soron ez egy elvetélt folyamat része? Azok a játékosok , akik így gondolkodnak nem amatőrök, csak emberek. És a szurkolók sem elkényeztetettek, csak reálisan gondolkodnak. Ideális esetben egy klubnak valahogy jobbá kell tennie magát a többieknél, és mindegy hogy ezt hogyan érik el – pénzzel, tehetséggel vagy mentális erővel. Esetleg mindezek kombinációjával.

De az Arsenalnak nincsenek ilyen erősségei. Egyes hibákról tehet, másokról nem, de mindenesetre Emery egy fontos tényező ezekben. Az a felismerés is eléggé sebezhetővé teszi, hogy ha minél több időt adnak neki, ő annál mélyebbre fogja a csapatot süllyeszteni a mocsárba. És ez esetben a türelem nem lesz hasznára a klubnak.