BarcelonaLa Liga

10 kínzó kérdés a Barcelona szurkolóitól a klubjukhoz

A Barcelonánál megváltozott a játékstílus az utóbbi években. Sokan úgy vélik, hogy egyre inkább eredmény-orientáltak lettek Ernesto Valverde irányítása alatt.

Mindezek ellenére a győzelmek csak nem akarnak jönni, ami már a gránátvörös-kék szurkolóknak is feltűnt, a kreativitás hiánya mellett. Következzen tehát 10 kérdés, amire szeretnének mielőbb választ kapni.

1, Mi a Barcelona játéka?

Tata Martino óta a csapat elveszítette a stílusát és senki sem tudja, hogy jelenleg mit is játszanak. A csapat szinte beleszürkült az európai elitbe, hiszen ugyanazt csinálják, mint mindenki más.

2, Miért nem tudja Messi és Griezmann megérteni egymást?

A két legjobb Barca játékosról van szó, akik szemmel láthatólag nem találják a közös hangot egymással. Vagy nem látják egymást, vagy nem is keresik a másikat a meccseken. Vagy ami még rosszabb talán nem is akarják a másikat észrevenni. Ezt a problémát sürgősen orvosolni kell.

3, Miért kellett Junior Firpo?

A Real Betis és az U-21-es válogatottban nyújtott teljesítménye után érkezett Junior Firpo a katalánokhoz. Jordi Alba sérülésével azonban Valverde nem őt, hanem Semedot favorizálja.

4, Vajon mit követett el Ivan Rakitic amiért most így bánnak vele?

Egy magyarázattal tartozik a szurkolóinak a klub, még ha az a horvát távozása után történik is. Rakitic kihagyhatatlan kezdőből lett Arturo Vidal cseréje.

5, Miért van ennyi sérülés a csapaton belül?

Elég sok sérülés sújtja a csapatot ebben az idényben, köztük olyan nevek, mint Messi, Suarez, Dembelé vagy Jordi Alba.

6, Miért kapnak ennyi gólt?

A védelemben soha nem volt ennyi hiba, mint idén. Ter Stegen egyedül kevés ahhoz, hogy kapott gól nélkül hozzanak egy meccset, hasznos segítsége pedig nem igen van.

7, A játékosok miért nem futnak?

A Bajnokok Ligájában például a Barcelona játékosai futották a legkevesebbet. Az első négy játéknapon 66.4 km-el kevesebbet futottak, mint a Slavia Praha ugyanennyi idő alatt.

8, Miért nem tudnak gólt lőni a BL-ben?

A katalánok támadósora az egyik legjobb a világon. Mégis csak 4 gólt tudtak eddig kiizzadni magukból, aminél a komplett BL mezőnyének a fele is többet ért el.

9, A játékosok miért nem bírják végig a mérkőzéseket?

Sergio Busquets és Artur Melo konkrétan nem tudnak 90 percet játszani, és a társaik fizikai állapota is aggodalomra ad okot.

10, Az eddig mutatott teljesítmény elég ahhoz, hogy megnyerjék a Bajnokok Ligáját?

Semedo és Piqué is elismerte már nyilvánosan, hogy az eddig mutatott teljesítménnyel nem fognak semmit nyerni idén.

Ez már a szurkolóiknak is megfordult a fejében, és aggónak is a csapatért rendesen.