Arsenal

Emery: A 90 perc alapján megérdemeltük a győzelmet.

Unai Emery megtartotta sajtótájékoztatóját, miután legyőzték 1:0-ra a Bournemouth-t 1:0-ra.

„A meccs előtt megbeszéltük, hogy ma egy szinttel feljebb lépünk és jobban kontrollálni akarjuk a meccset még ha tudtuk, hogy ez nehéz is lesz.”

„Egy nagyon szervezett, remekül védekező csapat ellen játszottunk. Betaláltunk és több helyzetünk is volt.”

„A második félidő remek lehetőség lett volna megtartani a magabiztosságunkat, jobbnak lenni a labdával, és megállítani őket. Az első félidőben tökéletesen ment, de a második félidőben a késői helyzetek miatt ezt elvesztettük.”

„Boldogok és büszkék vagyunk az eredményre.”

„Az volt ma a célunk, hogy meglegyen a harmadik hely. A magabiztosságunk miatt nagyon fontos volt.”

„Talán a második félidőben nem ment annyira, mint akartuk és talán bizonyos helyzetekbe éreztük a nyomást. Számomra ez egy lépcsőfok a fiatal játékosoknak.”

„Nem ijedtünk meg, amikor az ellenfél támadott. Tényleg azt hiszem, hogy a második félidőt kielemezhetjük és fejlődhetünk. A 90 perc alapján megérdemeltük a győzelmet.”

„Amikor nem volt nálunk a labda, akkor szervezettnek kellett lennünk, mert nagyon gyorsan támadtak. Szerintem fejlődni fogunk a labdatartásban, és akkor nyugodtabbak leszünk.”

„Emlékszem a legutóbbi meccsünkre itt.”

„Emlékezzünk rá, hogy csapatszellemmel fejlődhetünk. A Premier League szintje felette van egy kupának, de egy ötlettel, egy stílussal játszunk.”

„Ezt az utat választottuk. A mai cél az volt, hogy győzzünk és aztán vegyük el a lehetőségeket. Az első félidőben ez sikerült is.”