Real MadridLa LigaUncategorized

Casemiro: “Nem kéne bocsánatot kérnünk”

Casemiro a Marcanak adott nyilatkozatot a Club Brugge elleni mérkőzést követően.

Elmondta, hogy az első félidőben mutatott játékuk valóban megilleti a kritika, és így fogalmazott: “Olyan módon kell játszanunk, mint a második félidőben, és soha nem kéne bocsánatot kérnünk.”

A mérkőzést követően a szurkolók dühösen hagyták el a Bernabeut, pedig a brazil szerint megtesznek minden tőlük telhetőt. Eden Hazard kapcsán pedig elmondta, hogy sokat küzd azért, hogy alkalmazkodjon az új környezethez, de ez időbe telik.

“Hazard próbálkozik, de a labdarúgás a gólokról szól. Tudjuk, hogy a világ öt legjobb játékosa közé tartozik, és normális ez az adaptációs időszak.” – mondta el a mérkőzés második góljának szerzője.

A Real Madrid holnap délután 16 órától játszik majd a La Liga következő fordulójában. Az ellenfél az újonc Granada, akik eddig remek játékukkal a második helyen állnak a tabellán közvetlen a királyi gárda alatt.

Adam

Szia! Ádám vagyok, a Keresztlabda szerkesztője. Hiszek abban, hogy a tanulás lehet játék, és egy jó kvíz a legjobb napi agytorna. Azért hoztam létre ezt a felületet, hogy egy kis vidámságot és 'aha-élményt' csempésszek a mindennapokba. A Keresztlabdán a legizgalmasabb fejtörőket és teszteket gyűjtöm össze neked – a focitól a filmművészetig –, hogy tesztelhesd a tudásod, vagy versenyezhess a barátaiddal.