Foci

Tinik a pályán

Minden szezonban feltűnik a labdarúgás élvonalában néhány fiatal, akiket aztán csodálva néz a futball világa. Egy kicsit utána néztem a témának, és egy dolgot bátran kijelenthetek:

Ez a cikk amikor még csak tervben volt, én azt hittem, hogy hosszan és terjedelmesen arról fog szólni, milyen új, milyen kirívó az a jelenség, hogy fiatal labdarúgó tehetségek uralják a pályát. Nos, n

Az interneten szétnézve nem is kell sokáig kutakodni, hamar rábukkanhatunk Mauricio Baldivieso nevére. A bolíviai játékos azzal tett szert hírnevére, hogy ő (eddig) minden idők legfiatalabb futballistája, aki felnőtt csapatban nevezve lett, és játszott is. Az Aurora Cochabamba csapatában egy La Paz elleni mérkőzésen a 81.percben küldték a pályára. Ekkor csupán 12 éves volt. De az igazsághoz két tényt azért le kell irni: egyrész édesapja a csapat egykori játékosa akkoriban az edző volt. Másrészt a kisfiú kapott is egy csúnya rúgást a bokájára, ami miatt bizony sírva fakadt ott helyben. Érdemeihez sorolhatjuk viszont, hogy a mérkőzést folytatta és sípszóig végig játszotta. Ma ugyan csapat nélkül, de jegyzett és 350 ezer € értéken jelölt játékos.

Most, hogy a cukiságfaktor kipipálva, nézzük a valódi profik történelmét.

A 2018-as világbajnokság alatt már sok rajongója akadt Kilyan Mbappe-nak. És nagyon sokan – köztük én is, hittük azt, hogy a torna legfiatalabbja. Nos, a legfiatalabb sztárja mindenképp, de a teljes mezőny nevezett játékosait tekintve a legifjabb Daniel Arzani volt. Míg Mbappe 1998.12.20.-án született, Arzani szüleihez 199.01.04.-én szállt le a gólya. Arzani iráni születésű, de Ausztráliában nevelkedett. Igy perfekt perzsa és angol. Jelenleg a Celtic csapatát erősítí kölcsönben a Manchester-től. A harmadik legfiatalabb játékos pedig egyik személyes kedvencem, Achraf Hakimi volt, aki 1998.11.04.-én született.

A világbajnokságokon valaha legfiatalabb játékosként nevezett pedig Norman Whiteside volt, aki 17 évesen vett részt a tornán.

Whiteside az 1982-es világbajnokságon került be Észak-Írország válogatottjába 17 évesen és 41 naposan. A Manchester United igazolt játékosaként futotta be karrierje legszebb éveit. A Manchester-iekkel Ligakupa döntőig és FA kupadöntőig jutott, és ha már ott volt, mind a kettőn gólt lőtt. És igen, ezen tornák történetében is a legifjabb góllövő, aki döntőben betalált. Néhány évig még az Everton játékosaként szerepelt, de fiatalon, 26 évesen sorozatos Achilles- és térdsérülései visszavonulásra kényszerítették. 38 válogatott mérkőzésen 9 gólt jegyez.

Nézzük az Európa Bajnokságokat:

2012-ben minden idők legifjabb résztvevője a holland válogatott Jetro Willems lett. Ő 18 éves és 71 napos volt ekkoriban. Ezzel megdöntötte a belga Enzo Scifo 1984-es rekordját.

A legfiatalabb góllövőről a 2016-os EB kapcsán találunk adatot: a portugál Renato Sanchez, aki jelenleg a Lille játékosa. Igéretes kezdet a Benfica csapatában, aztán csalódást hozó szezonok a Bayern Münchenben. Jelenleg a Lille együttesét erősíti. Vagy nem, mert éppen a debütáló meccsen (is) kikapott a francia csapat. Futballkörökben már a „be nem váltott remények futballistája” néven emlegetik. Pedig a kezdet ígéretes volt, hiszen ő a legifjabb, aki EB csoportmérkőzésen gólt szerzett. Pontosan 18 éves és hét hónapos volt, amikor először behívták a válogatott keretbe, és rá három hónappal szerezte az ígéretes találatát.

Most pillantsunk hazánkra.

A történelmi múltban feljegyzett válogatott mérkőzésen legifjabbakként a pályára lépett játékosokról kevés adat maradt fent. Köszönet a Magyarfutball oldalának, hogy amennyit lehet tudni, azt kiderítik és közzéteszik.

A valaha a magyar nemzeti 11-be nevezett legfiatalabb játékosunk Hotváth József volt, aki 15 éves és 6 hónapos volt csupán, amikor 1906 április elsején Csehország ellen lépett a pályára. Ő egy évvel később triplázott is, azaz 16 évesen szinten a csehek elleni vágott három gólt az ellenfél kapujába. A történelembe ilyen módon bekerült Horváth mindösszesen 6 mérkőzést játszott nemzeti mezben, ezeken összesen 5 találatot jegyez. Derékproblémái miatt hamar fel kellett adja pályafutását.

Horváthot Bíró Gyula követi a sorban. Ő ugyanazon a mérkőzésen jászott első ízben a válogatottunkban, mint Horváh, de Bíró ekkoriban „már” 16 éves és 5 hónapos volt. Ehhez a mérkőzéshez fűződik még egy érdekesség. A válogatott szövetségi kapitánya nem más volt, mint az olimpiai bajnok úszó Hajós Alfréd. Két mérkőzés erejéig vállalta a tisztséget.

A sorban a legifjabb harmadik pedig egy kapus: Holits Ödön. Az MTK-val később bajnokságot is nyert hálóőr 16 évesen és 186 naposan védte a kapunkat egy Ausztria elleni barátságos találkozón. Nem rosszul, mert a meccset a mieink nyerték meg 3-2-re. És a későbbi edző és szövetségi kapitány sokoldalúságát jellemzi, hogy az 1908-as olimpián távolugróként indult.

És a modern kor magyar focija:

Kiss Tamás, a Szombathelyi Haladás játékosa 16 éves és 16 napos korában debütált a Videoton FC ellen 2016 december 11-én. Ezzel jelenleg a legfiatalabb hazai játékos, aki a felnőttek között a pályára lépett az elsőosztályban.

A válogatottunkban jelenleg Szoboszlai Dominik, aki legifjabbként a keretbe lett nevezve. Ő 17 éves és 8 hónapos volt, amikor először kerettag lehetett. Ekkoriban a Liefering játekosa volt, és első felnőtt meccsét is ekkor, kevesebb, mint két hónapra rá játszhatta.

Kovátcs István alias „Kiskokó” pedig 17 évesen debütált a Szombathelyi Haladás csapatában, ezzel ő lett az első, aki a 2000 után születetettek közül a pályára lépett.

Láthatjuk, a futball világában nem ritka és nem is meglepő húzás, ha egy edző az U17-U19 csapataiból visz fel játékost. Erre néha a kényszer, sérülések vagy eltiltások miatt kerül sor. De gyakori, hogy egy játékos kiemelkedő teljesitménye jogán jut fel a nagyok közé. És ahogy láttuk, még ekkor korai sztárt kiáltani. Van, amikor igazi top játékossá válik az ifjú tehetség, de volt példa arra is, hogy később nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Ezek a játékosok ma már a klubok akadémiáin felnőve hamar olyan tudásra tesznek szert, hogy megállják a helyüket. Ezért is vettem a példákat a régmúlt időkből is. Akkoriban még kemény munka, iskola mellett edzettek, órákat utazva nem ritkán minden nap.

De mint kisgyerekes szülő is elgondolkodok: a mai 16-18 éves átlag fiatalok azért jellemzően nem szerepelnek világversenyeken. Ahogyan a fenti fiatalemberek. Így jár nekik az elismerés, hiszen sok áldozatot hoztak, hogy ott lehessenek, ahova sikerült jutniuk. Aki irigyli, lehet utánuk csinálni! Mit is tehetünk, mi nézők? Elismerjük őket, csodáljuk őket, és drukkolunk, hogy sikerüljön nekik valóra váltani az álmaikat.

Kiemelt kép:Forbes. A cikk megírásához a Wikipédia, a Fourfourtwo, a Magyarfutball, a Népszava, a Nemzeti Sport, és a Mail Online Sport cikkei adtak segítséget.