Tottenham

Pochettino: nem tudod a múltat megváltoztatni, a jövőre kell koncentrálnunk

Vasárnap közel volt 3 pont megszerzéséhez a rivális Arsenal stadionjában, és akár a 4. helyre is felléphetett volna a Tottenham. A 40. percben már 2-0 arányban vezettek az Emirates Stadionban, viszont Aubameyang és Lacazette révén sikerült a pontszerzés az ágyúsoknak, így Pochettino embereinek be kellett érni 1 ponttal, és az Észak-Londoni klub jelen pillanatban a tabella 9. helyét foglalja el.

Szerintem egy nagyon jó mérkőzést láthattunk. Nagyon stabilak voltunk az első félidőben, sok helyzet akadt előttünk. Nagyon jó első 45 perc volt számunkra, és bevallom, kicsit szégyellem hogy rögtön a szünet előtt kaptunk gólt. Nagy potenciál van a csapatomban, és holnaptól (az átigazolási időszak vége-a szerk.) mind ugyanazt akarjuk majd. Eriksen esetében várnunk kell majd, viszont ma jól játszott és nagyban hozzájárult az egy pont megszerzéséhez. Optimista vagyok, és boldogan dolgozom a kerettel és megpróbálunk nagy dolgokat elérni. Ami történt, az a múlt, és nem tudjuk jóvátenni. A jövőre kell koncentrálnunk, fontos hogy tovább tudjunk lépni és tanuljunk hibáinkból.