La LigaReal Madrid

Zidane: Bale marad.

Zinedine Zidane a Real Madrid menedzsere a Celta Vigo utáni mérkőzésen megtartotta szokásos sajtótájékoztatóját, ahol elmondta, hogy Gareth Bale jövője a Real Madridnál stabil és mindenképpen maradni fog a királyiaknál.

Zidane: „Mindenki aki a csapatnál van segít nekünk a pozitív gondolkodásban.
Most minél jobban a szezonra kell koncentrálnunk. Hazard sérülése nem jött jókor, de jól tudtuk kezelni a helyzetet.”

Luka Modricot kiállították a mérkőzésen, így 10 emberrel kellett a királyiaknak bizonyítaniuk. A spanyol óriás azonban így is bevette az ellenfele hálóját amire Zidane is reagált: „Nagyon összetett, pontos játékot játszottunk, de így is meg kellett szenvednünk ezért az eredményért.”

„Vinicius és Gareth rengeteget segítettek a védekezésben, elégedettek lehetünk ezzel az eredménnyel. Örülök, hogy megnyertük ezt a mérkőzést, hiszen nem sok csapat tud emberhátrányban nyerni a Celta Vigo ellen. Az előszezoni eredmények után, ez mindenképpen jó jel számunkra.”

Forrás: marca.com