fbpx
Hacienda BernabeuBlogFociLa LigaReal MadridUncategorized

ElbúcsúztunkEgyütt sírni,együtt nevetni, ezt jelenti Madridistaként élni

Elment egy Madridista. Az egyik legnagyobb, a példaképem, a barátom, a lelki testvérem. Két meccsét megnyerte, a harmadikat elvesztette a halálos kórral szemben. Csendben voltam, nem tudtam írni. Olvasgattam a híreket, de képtelen voltam arra, hogy nekiálljak egy cikknek. De muszály magam helyre pofoznom, menni tovább, élni tovább, csak még nagy az űr, a csend a szívemben.

Augusztus harmadika óta nem írt. Hatodikán írtam neki, mi van vele, hogy van? De nem jött válasz napokig. Ezért írtam a testvérének, ő válaszolt, hogy már nincs magánál. Az orvosok is csak néhány napot adtak. És jött az értesítés, hogy augusztus 15-én este elaludt. Suzana Wagner, élt 46 évet. Nem ír többé a Messengeren, és ezt most még nagyon nehéz elhinni.

Én nem engedem erre az oldalra az érzéseimet általában. Ha drukkerként dühöt érzek, ha egy játékost nem kedvelek, ha egy edzővel nem értek egyet, azt óvatos kritikával igyekszem megfogalmazni. Eltartom magamtól az érzéseim, igyekszek korrektül, logikailag érvelve kritikát megfogalmazni, esetleg a bennem felmerülő kételyeket kérdésként megfogalmazni. De most ide teszem amit érzek, engedjétek meg, és nézzétek el. Dühös vagyok, gyűlöletet érzek és szomorúságot, és nagy-nagy fájdalmat. Sajog a kicsi Madridista szívem egy olyan barátért, akivel ez az élet azért ajándékozott meg, hogy aztán elvegye. Így értékesebb. Fontosabb. Egy soha-el-nem-múló barátság. Mi nem fogunk se összeveszni, se eltávolodni, se elmaradni egymás életéből, mert itt marad a szivem egy zugában örökre. Velem lesz, ahányszor meccset nézek. Velem lesz, ahányszor a hálószobám falára nézek, ahova kitettem a sálat, amit tőle kaptam. Velem lesz, mert a tőle kapott mezben nézek ezentúl meccset, mert az szerencsét hozott neki is mindig.

Fene se tudja, valahogy az ember mindig alkudozik. Még ezt hagy kapjam meg az élettől, meg egy másik autó kéne, még egy nagyobb lakás, egy gyerek még, egy új meló, vagy egy ilyen cipő, az a mez… Én is alkudoztam. Csak még egy évet, csak még pár hónapot, hiába írta meg, hogy hetei vannak csak. Ugyan, indul a La Liga, újra együtt nézzük a meccseket! De nincs több alku. Nincs több közös meccsnézés. Nincs több nap, nincs több óra. Télen még arról beszélgettünk, hogy majd a nyáron eljön hozzám pihenni. Akkor vettem a házat, és azt hittem, majd itt ülünk a teraszon, nézzük, ahogy a lányom játszik a kutyával, beszélgetünk és pihen. De már gyenge volt, nem tudott jönni. Amikor drága közös barátnőnket baleset érte külföldön, a kórházból írta nekem: „- Elhiszed, ha nem lennék ilyen rosszul, mennék ki hozzá?” Elhittem. Mert ilyen volt. Ha valakit szeretett, azt kérlelhetetlenül szerette, azért mindenre képes volt. Az oldalnak is segített többször is. Ajándékot küldött. Amikor kint járt tavasszal a Huesca elleni bajnokin, írta a hotelből, hogy megy és néz valamit nekem, meg a lányomnak, valami emléket. És amikor hazaért, még napokig gondolkodott, válogatott. Mit küldjön el? Gondosan kiválogatta, becsomagolta egy dobozba. Istenem, az az öröm, amit pláne a kislánynak szerzett! Tollak, nyakbaakasztók, kulcstartók… És egy mez, egy a saját gyűjteményéből-nekem.

Nemcsak velem volt ilyen, tudom, akiket szeretett, azokat elhalmozta. Mindegy, hogy a szomszédban élt, vagy másik országban. Segített. Segített másoknak is, ha kellett fordítani, például. Ramos tavaszi sajtótájékoztatóját online együtt fordítottuk, én közben már szerkesztettem ide, hogy minél előbb ki menjen a cikk.

Ramos. Sergio Ramos hozta a Madridisták közé 15 éve. Csapatkapitányunk volt a kedvence, az aláírása a karjára volt tetoválva, meg az arcképe, és természetesen a címerünk. Többször találkozott is vele. Több meccsen járt kint, tele volt Real Madrid holmikkal. De ez lényegtelen. A szíve tele volt a klubbal. És lehetett vele beszélgetni taktikáról és összeállításokról, lehetett vele beszélgetni vezetőségi döntésekről, vagy edzőkről. Szerette Solarit, és szomorú volt, amikor menesztette Perez. Ő már akkor is úgy látta, nem az edzővel van gond, remek szakember. Zidane-t talán csak a kedvemért vadászta, amikor utoljára kint járt, meg Marcelot is. De nem sikerült, viszont Ramos még egyszer megállt, készült közös kép, megmutatta a karját neki, az aláírását. „-Cool!” -mondta rá a kapitány.

Az esküvőjéről is vadászta a képeket, a telefonja tele volt a világ minden oldaláról lementett képekkel. Néha felrakott képeket a mezekről, az ereklyéiről, fotókat, amik itt vagy ott készültek, tavasszal videot is amit a lelátóról készitett. Együtt lüktetett a csapattal, és sose tántorította el semmi a Real Madridtól. Teljes szívével szerette a klubot. Akárhogy alakult a szezon, ha bosszús is volt, sose bánta meg. És örült Hazard érkezésének is, remélte, hogy új játékosunk végre a különbséget fogja jelenteni. Sose szerette Benzemát. Aztán éppen a tavasszal kezdte megkedvelni. Még képet is posztolt a kilencesről, irtam is, hogy mi van? Suzana Wagner Benzema képet posztol?! Világvége?

Sokat nevettünk. Sokat nem. Sokat örültünk és bosszankodtunk közösen. Vele voltam amikor utazott, és vele mentem a vizsgálatokra is amikor kórházban járt. Tavasszal Pesten. De nem tudtunk akkor sem találkozni, szerintem nem akart. Akkor mondta neki azt egy orvos először, hogy négyes stádium. Még elutazott, ment, pipálta ki a pontokat a bakancslistán. De már felemás volt. A nyakán allergia jött ki a naptól, a csomók miatt talán. Nem bírta a meleget. Nem bírta az embereket. Csendre, nyugalomra vágyott. Jöttek a rosszullétek, az étvágytalanság, a gyengülés. Kórházba be, kórházból ki, kórházba vissza. Néhány hét alatt fogytak az üzenetek, fogytak a sorok. „Ha nincs hír, akkor még élek, ha néha zöld is vagyok”-írta pár hete. De még válaszolt. Hatodikán írtam neki, mert napok óta se Face, se chat. „Mi van veled? Hogy vagy?”- de már nem válaszolt. És nem fog soha többé. Annyi idős volt, mint én, csupán 4 hónap van közöttünk.

Gondoltam rá, hogy a Facebookon keresztül megkeresem a barátait, a testvérét, hogy meséljenek róla. Milyen volt. A hétköznapok átlagos Wágner Zsuzsája milyen volt. De felesleges. Nekünk totál mindegy, hogy melyik óvodába járt, mi volt az első munkahelye vagy hogy mi volt a kedvenc tantárgya a suliban. Életvidám, optimista és őszinte volt. Én ezt a sok emléket, a chatet, a képeit, a posztjait és megosztott videóit elmentettem. Elmentettem virtuálisan, és elmentettem érzelmileg. Sose feledem, mindig szeretni fogom, mindig velem lesz. Viszem tovább a szeretetet, a rajongást, a szurkolást. Soha többé nem lesz olyan se a csoportok, se a Facebook, se a chat, mint vele, mindig ott lesz egy űr. De ha élne, most a képembe röhögne, hogy mit rinyálok?! Lehet, elküldene a fenébe, ne érzelgősködjek már! Bármi volt, bármi van, bármi lesz, mindig lesz Real Madrid, egy klub, egy szív, egy címer. Azt szeretné, hogy szurkoljunk, helyette is. Azt szeretné, ha hűek lennénk a klubhoz, történjen bármi. Azt szeretné, hogy mindenki lojálisan, őszintén drukkolna, teljes szívéből és teli torokból: ¡HALA MADRID Y NADA MAS!

Suzana Wagner hamvasztás utáni búcsúztatója augusztus 28-án, szerdán lesz a szombathelyi Jáki úti temetőben 11 órakor. Koszorújára a Madridisták gyűjtenek, aki el tud jönni a búcsúztatójára, azt Madrid mezben várjuk.

(A képek mind Suzana Wagner Facebook oldaláról, vagy a nekem elküldött képei. A mezfotó saját)

A mai napon búcsút vettünk Suzitól. A Madridisták által összeadott pénzből a képeken látható koszorú lett csináltatva. Ezúton is köszönöm azoknak, akik hozzájárultak. A testvére pedig a család nevében köszöni a feléjük küldött együttérzést mindenkinek!

Isten veled Suzana, Hala Madrid y Nada Mas!