Manchester United

Rashford: Úgy játszunk, hogy az erősségeink érvényesüljenek.

A Chelsea ellen duplázó Marcus Rashford a Sky Sportsnak nyilatkozott:

„Jó kezdés volt. Az első félidőben lehettünk volna kicsit kiélezettebbek is, de ez nem várható el az első meccsen. A másodikban már azok voltunk, és a nyáron elvégzett erőnléti munka segített nekünk.”

Anthony Martial baloldalán játszott: „Anthony tud mindkét poszton játszani, több lehetőséget ad nekünk. Védekezésben nehéz lehet, de majd jobbak leszünk.”

„Ugyanaz. Nem számít, hogy középen vagy itt játszok, csak a védekezésben kell többet nyújtani a baloldalon. Jól nézett ki, de azért még dolgoznunk kell rajta.”

A büntetőjéről: „ilyenkor vársz a kapusra, de ha nem látsz jeleket akkor váltasz, és oda próbálod rúgni ahová szereted. A kapus csak állt, szóval nehéz volt. Néztem és vártam, hátha lesz valami mozdulat miközben neki futok, aztán döntöttem el melyik oldalra rúgom.”

A United játékstílusáról: „Úgy játszunk, hogy az erősségeink érvényesüljenek. Jók a kontra támadásaink, néha nem a legjobb döntéseket hozzuk, de sokan nagyon fiatalok vagyunk, szóval dolgozunk rajta.”