LiverpoolPremier League

Klopp nyilatkozott a győztes bajnoki után – Liverpool

Jürgen Klopp nyilatkozott a BBC-nek és a Sky Sports-nak a Liverpool idei első Premier League győzelme után a Norwich ellen.

A Liverpool már a 7. percben megszerezte a vezetést Hanley öngóljával. Majd nagyjából 10 percenként egy-egy újabb góllal növelték az előnyüket. A 19. percben Salah köszönt be, majd őt követte Virgil van Dijk (28′), végül Divock Origi (42′) zárta a Pool góljainak sorát. A második félidőben még Pukki (64′) szépített a Norwich számára, de a Pool így is magabiztos előnnyel nyerte a mérkőzést; ezzel megszerezve idei első Premier League győzelmüket a bajnokság nyitómérkőzésén.

Liverpool – Norwich Összefoglaló:

A Liverpool menedzsere, Jürgen Klopp a Sky Sports-nak:

„Norwich megjelent, és 60 perc elteltével pimasz és élénk maradt, lenyűgöző volt.” – kezdte Klopp.

„Néhány dolgot tanulnunk kell, nem teljesen újakat, de újra meg kell. Minden jó volt, de jobban kellene kontrolálnunk a mérkőzést.”

„Sokat kell még dolgoznunk, ez így megy. Ők jók voltak, de mi érdemeltük meg ezt a 3 pontot.”

„Tudjuk, hogy még rengeteget tudunk fejlődni, de sok minden már a helyén volt ma este. A következő mérkőzés másmilyen lesz és jól kell majd védekeznünk.”

„Ma a fő problémánk a kipattanókra való reakciók voltak. Minden tiszteletem a Norwiché, ha továbbra is így játszanak majd, akkor nagyszerű jövő elé néznek. Elégedett vagyok a fizikai állapottal, amit láttam, mivel 60 percen át ott voltunk.”

Jürgen Klopp a BBC Match of the Day-nek:

 „60 percen keresztül nagyon pengének tűntünk, utána kicsit jobban kellett volna kontrolálnunk a mérkőzést. A Norwiché minden tiszteletem. Pimaszok maradtak, élvezték a focit, amit játszottak.”

„A második félidő elején megszerezhettük volna az 5. vagy a 6. gólunkat is, aztán mégis a Norwich rúgott egyet. Ezután sem voltunk veszélyben, de keményen kellett dolgoznunk, hogy megtartsuk az eredményt.”

„A játékosoknak volt egy kis pihenője [nyáron]. Ez a testnek bőven elég volt, senki nem kért többet, szóval nem veszítettek sokat a fizikai erőnlétükből. Egy kicsit okosabbnak kell lennünk a következő két mérkőzésen, meg kell hoznunk pár döntést és megpróbálni megnyerni mindkét meccset, ami nehéz lesz.”

„De a mai este pozitív. 60 percen át szuper focit játszottunk és az utolsó fél óra pedig teljesen normális a kezdeti szakaszban.”

„Alisson esete nem a legjobb, de találni fogunk egy megoldást, és tovább haladunk.”

„A vádlijában érzett valamit. Hátranézett, mivel úgy gondolta valami megütötte.”

„De Adrián egy jó kapus. Labdabirtoklásban higgadt és jól védi a lövéseket, ez az amiért leigazoltuk.”

Trent Alexander-Arnold és Joe Gomez nyilatkozatát itt olvashatjátok.

Forrás: BBC