Barcelona: Taktikai evolúció Valverde alatt, 1. rész

Az FC Barcelona az utóbbi néhány évtized vita nélkül egyik legsikeresebb klubja. Ebből kifolyólag az elvárások is sokkal magasabbak lettek. Nagyon kevés klub van a világon, ahol komolyan felmerül az edzőcsere személye egy bajnoki címvédés után, egy BL-elődöntős kiesés miatt. Írásomban kísérletet teszek a katalánok játékának elemzésére Ernesto Valverde alatt. Ez természetesen lehetetlen anélkül, hogy tennénk egy kitekintést a baszk tréner előtti korszakra.

A Barcelona egyik, ha nem a legnagyobb sikerkorszaka Guardiola irányítása alatt volt, az őt követő években viszont nem volt stabilitás. Ez sajnos részben Tito Vilanova későbbi halálos betegsége miatt is volt így. 2014-ben azonban Luis Enrique irányításával, aki első szezonjában egyből triplázott is úgy, hogy magánál tudta a futball egyik leghalálosabb támadótrióját: Messit, Suarezt és Neymart.

A sikerek ellenére Enrique a kritikák kereszttüzében állt, mivel nem a „hagyományos Barca-játékot” látták a pályán. Guardiolával ellentétben Enrique inkább a széleken vezetett támadásépítés preferálta, a középpályának pedig főleg védekező feladatai voltak. Ezzel csak az volt a gond, hogy az Iniesta-Busquets tengely már túl volt a zeniten. Emellett azt is a szemére vetették, hogy a nagy mérkőzéseken túlságosan naiv volt taktikailag, mint a PSG elleni 4-0-ás vereség alkalmával.

Ernesto in the house

Enrique kiégésre is panaszkodott távozása előtt, akit 2017-ben Ernesto Valverde váltott. A baszk tréner is korábban volt a Barcelona játékosa, nem kisebb név, mint Johann Crujff alatt, valamint fiatalok beépítésével is volt tapasztalata. A fogadtatása nem volt a legjobb. Sok szurkoló csak egy bólogatóembernek tekintette. Emellett a játékstílusa is túl direkt volt a Bilbaonál, ami szöges ellentétben áll a klasszikus katalán iskolával.

Valverde azonnal nehéz helyzetbe került. Neymar távozott, a pótlására érkezett Dembele pedig hamar lesérült (mivel előtte hosszú hetekig nem volt hajlandó edzeni Dortmundban). A támadásépítés többnyire a szélen zajlott, a visszahúzódó Busquets pedig kisegítette a védelmet, így egy 3-4-1-2 rajzolódott ki labdával. Ez viszont problémákat szült a középpályán. Az idősödő Iniesta nem tudott felmenni a támadásokkal, ahol az erényeit villanthatta volna. Az egész tavalyi szezonban csak két gólpassz fűződött a nevéhez. Rakitic pedig inkább egy box-to-box játékos, akinek nem a kreativitás az erőssége.

Mivel nem volt elérhető szélsője, egyedül Messi volt képes mélységből helyzeteket kialakítani, mialatt Suarez egyre inkább leszállóágba került. Ezt orvosolva Valverde egy agresszív letámadásra épülő 4-4-2-es rendszert dolgozott ki. Ennek viszont komoly hátulütője volt:
Mivel nagy mennyisgű futást igényel, az idősödő középpálya (Busquets-Rakitic-Iniesta) nem bírta fizikailag az iramot. Valverdét azzal a jogos kritikával illették, hogy nem rotált eleget. Emiatt az idősödő tengely a tavasz szezonra szemmel láthatóan lelassult.

Habár Valverde első szezonjában sikerült hazai fronton duplázni, de a törések látszódni kezdtek. A Roma elleni BL-kiesés megmagyarázhatatlan volt, míg a bajnokságban 17 góllal kevesebbet szereztek. A védelem szemmel láthatóan helyre lett rakva, azonban 12-vel szárnyalták túl a várható kapott gólokat. Ez az ellenfelek helyzetkihasználását és Ter Stegen földöntúli teljesítményét dícséri, nem a védelmet. Ehhez hozzátéve, a várható gólok alapján a Real Madridnak kellett volna a bajnoknak lenni, ők viszont az egész szezonban pazarlóan bántak a helyzeteikkel és sok pontot hullajtottak.

2018/19

Az idei szezonban Valverde átállt 4-3-3-ra, Messivel a jobb, míg többnyire Coutinhoval a bal szélen. Míg a támadósor rendkívül rugalmas volt, viszont hiányzott a kellő tempó, így a Barcelona támadásai kiismerhetővé váltak. Ez úgy lett orvosolva, hogy a szélső hátvédek felfutottak, a többi játékos tolódásával pedig a szélen létszámfölényt lehetett kialakítani.

Ennek az agresszív felfutásnak azonban komoly ára volt. A középpályát és a védelmet az ellenfél kontrából elég gyakran le tudta rohanni. Rakitic, Busquets és Piqué sosem voltak gyorsak, ráadásul további egy évvel idősebbek is lettek. Ennek eredményeképp a mögöttünk hagyott szezonban a Barcelona háromszor több gólt kapott kontrából, mint előtte.

Az évadban a csapat megvédte a bajnoki címét, azonban elbukta a kupadöntőt, illetve történelmi vereséget szenvedett a Liverpool ellen a BL-elődöntő visszavágóján. Valverde csapata egymás után két szezonban is 3 gólos előnyről esett ki a királykategóriában.

A bajnokságot elég kényelmesen húzták be, papíron. Ez azonban nem minden tekintetben volt így. Valverde első szezonjával összehasonlítva, a helyzetnem tűnik rózsásnak. 6-tal kevesebb pontot szereztek, kevesebb gólt lőttek, ellenben többet kaptak. Akcióból ráadásul csak 61(!!) gólt lőttek, ami egy ilyen minőségű csapattól tragikusan kevés. Ez azt is jelenti, hogy egyre inkább függenek Messi szabadrúgásaitól és büntetőitől.

Ami a Barcelona szurkolóit a legjobban aggaszthatja, hogy Valverde 68%-os győzelmi rátája jónak hangzik, azonban a Guardiola utáni években ez Martino után a második legrosszabb mutató. A bajnoki címvédés papíron szintén jól hangzik, de Valverde Barcái mindkét szezonban azt a Real Madridot előzték meg, akik összpontszám alapján a bajnokságban az utóbbi 11 szezon legrosszabb teljesítményét nyújtották.

Átigazolások és taktikai rugalmasság

Mint már említettem, sokan csak egy bólogatóembert láttak Valverdében, aki végrehajtja Bartomeu-klubelnök utasításait. Ha megnézzük a Valverde-éra átigazolásait, elég vegyes kép tárul a szemeink elé. Semedo, Arthur, Lenglet és talán Vidal kivételével egyik nagy igazolás sem nevezhető egyaránt sikernek. Az már komolyan megkérdőjelezi a helyzetet, hogy a Dembele-Coutinho párosból, akiket horroráron vettek, nem sikerült kihozni a maximumot.

A másik nagyon komoly kritika, hogy Valverde a meccs közben nem igazán mer/tud belenyúlni a taktikába. Csak akkor hajt végre taktikai cserét, ha már abszolút szükséges. Jó példa erre a tavalyi Roma elleni BL-kiesés, amikor a hazaiak 3-0-ás vezetésénél hozta csak be Dembelét és Alcacert. Annak ellenére, hogy az egész mérkőzésen nem tudtak mit kezdeni a Roma letámadásával. Hasonló helyzet alakult ki a idén a híres Liverpooli meccsen. A Vörösök már 3-0-ra vezettek, mikor először cserélt a baszk tréner, azok is védekező/semleges változtatások voltak. Az első támadó cserét akkor hajtotta végre, mikor Klopp gárdája berúgta a negyediket, és kiesésre állt a Barcelona.

A cikkünk következő fejezetében azt fogjuk kielemezni, mennyire fogja megoldani a csapat problémáit Frenkie De Jong leigazolása. Az vitathatatlan, hogy az idősödő és lassú középpályára ráfér a frissítés, amit a fiatal holland megoldhat.