Kvíz: 5 rejtélyes bűncselekmény, amelyet csak egy igazi nyomozó képes megoldani!
Gyilkosság az iskolában. Ki ölte meg a földrajztanárt? A tanév első napján a földrajztanárt meggyilkolták. A rendőrségnek 4 gyanúsítottja volt: a kertész, a matektanár, az edző és az iskola igazgatója. Mindegyiküknek alibije volt: A kertész bokrokat vágott. A matektanár féléves dolgozatot íratott. Az edző kosárlabdázott. Az igazgató az irodájában volt. A gyilkost azonnal letartóztatták. Ki ölte meg a földrajztanárt, és hogyan oldotta meg a rendőrség a rejtélyt?

Helyes!
Helytelen!
A gyilkos a matematikatanár, mivel azt mondta féléves dolgozatot íratott, de a bűncselekmény a tanév első napján történt.
A törött szobor. John története igaz vagy hamis? John egyedül volt otthon amikor hallotta, hogy valami leesett a másik szobában. Belépett, és látta, hogy eltört a felesége kedvenc szobrocskája. Abban a pillanatban valaki kirohant a szobából. John megpróbálta utolérni az idegent. De az utcán a hideg miatt ködbe borultak a szemüvege lencséi. Semmit sem látott, ezzel lehetőséget adva az idegennek, hogy eltűnjön. John elmondta ezt a történetet egy rendőrnek, de ő nem volt hajlandó kivizsgálni sem az esetet. A rendőr arra kérte, hagyja abba a hazudozást, és vallja be, hogy ő törte el a szobrot.

Helyes!
Helytelen!
John füllent. Kiszaladt az utcára, miközben egy idegent üldözött. De a szemüveglencsék nem ködösödnek be, amikor az ember egy meleg szobából megy a hidegbe. Csak félt bevallani feleségének, hogy eltörte kedvenc szobrocskáját.
Ki lehetett a vegyész gyilkosa? Egy híres vegyészt meggyilkoltak a saját laboratóriumában. Nem volt bizonyíték, kivéve egy papírlapot, amelyen kémiai anyagokat sorolt fel. Meggyilkolásának napján a vegyésznek csak 3 látogatója volt: felesége, Mary, unokaöccse, Nicolas és barátja, Johnathan.

Helyes!
Helytelen!
A papírdarabon a vegyszer lista egy nyomot rejt. Ha megfelelő sorrendbe rakod a papíron található vegyi anyagok jeleit, akkor egy nevet kapsz: Ni-C-O-La-S.
.
Ki gyilkolta meg Mr. Jamest? Mr. Jamest holtan találták a szobájában. A szobának nem volt ablaka és az ajtó zárva volt. A 4 embert, akinek kulcsa volt a szobához, kihallgatták. Sophia a szobalány: „Azért jöttem, hogy felébresszem Mr. James-t. Amikor holtan láttam, sikoltottam! John az inas: „Amikor meghallottam a sikoltást, berohantam a szobába, felkapcsoltam a villanyt, és megláttam Mr. James-t késsel a nyakában.” Sarah a nevelőnő: „Felszaladtam John mellé, amikor felkapcsolta a villanyt, a szoba egy merő vér volt. Jack a szakács: „Reggelit készítettem, nem láttam semmit.”

Helyes!
Helytelen!
Sophia tette. Ha a szoba sötét volt, nem látta volna ott feküdni Mr. James-t - hacsak nem tudta már.
Hogyan kapta a gyilkos mindig az ártalmatlan tablettát? Egy sorozatgyilkos embereket rabolt el, és arra kényszerítette őket, hogy vegyenek be 2 tablettából egyet: az egyik ártalmatlan, a másik mérgező. Bármelyik pirulát is választotta az áldozat, a sorozatgyilkos vette be a másikat. Az áldozat bevette tablettáját vízzel és meghalt. A gyilkos életben maradt.

Helyes!
Helytelen!
Mindkét tabletta ártalmatlan volt, a vízben volt a méreg.
Kvíz: 5 rejtélyes bűncselekmény, amelyet csak egy igazi nyomozó képes megoldani!
Share your Results: