Liverpool

Jürgen Klopp: Boldog vagyok, de nem teljesen elégedett.

Jürgen Klopp nyilatkozott a BT Sportnak csapata 1:0-ás győzelme után:

“Nagyon fontos volt számunkra a győzelem, hihetetlenül nagy helyzeteink voltak: az első félidőben kettő is, és a másodikban amelyikből betaláltunk. Az ilyen meccsek nem mindig szépek és meg kell dolgoznod az eredményért.”

“Tisztelned kell az ellenfelet, jó formában vagyunk és ez, az egyik kötelezőn megnyerendő mérkőzés volt, de nem szabad túl sokat gondolkozni rajta. Egy csapat érdemelte meg a győzelmet és az mi voltunk, de tisztelem a Sheffield Unitedet, akik keményen küzdöttek.”

“Frusztrált voltam és a félidőben beszéltünk is róla. Jól kezdtünk, de ugyanazt kell csinálni újra és újra. A testbeszéd, a kis dolgok, minden a középhátvédekkel kezdődik. Mindent beleadott az ellenfél, keményen dolgoztak és veszélyesek voltak. Boldog vagyok a meccsel, de nem teljesen elégedett. A srácok végig figyeltek a rögzített pontrúgásokra. Nem a játszottunk túl jól, de megcsináltuk.”

Adam

Szia! Ádám vagyok, a Keresztlabda szerkesztője. Hiszek abban, hogy a tanulás lehet játék, és egy jó kvíz a legjobb napi agytorna. Azért hoztam létre ezt a felületet, hogy egy kis vidámságot és 'aha-élményt' csempésszek a mindennapokba. A Keresztlabdán a legizgalmasabb fejtörőket és teszteket gyűjtöm össze neked – a focitól a filmművészetig –, hogy tesztelhesd a tudásod, vagy versenyezhess a barátaiddal.