Tájszólás feladat: Ezt a szót a nagyszülők még naponta mondták, te még érted?
Vannak szavak, amelyek nem a szótárból tűntek el, hanem az életmóddal együtt koptak ki. Ez a tájszólás feladat egyetlen rövid szóra kérdez rá, ami egykor teljesen hétköznapi volt a falusi portákon: a gyerekek hallották a nagyszüleiktől, a nagyszülők a szüleiktől. Ma viszont a rövid hangzása és az ismerős tő együtt könnyen tévútra visz, sokan magabiztosan adják meg a rossz választ.
A regionális szókincsből rengeteg ilyesfajta csapda kerül elő: egy szó, ami hangzásra logikusnak tűnik, de valójában mást jelent, mint gondolnád. Ha érdekel, hogyan gondolkodtak a múlt századi vidéki emberek a pazarlásról, a munkáról, az értékekről, az elfeledett tájszavak egy egész kultúrát hordoznak magukban.
Ha a „pazul” most a helyére kattant, van belőle még bőven. A tájszólás feladataink között rendre felbukkannak olyan dialektális szavak, amelyek ugyanígy a hangzásukkal csapnak be – és mindegyik mögött ott lapul egy kis darab régi Magyar vidéki élet. Ha inkább kvíz formában tesztelnéd magad, a keresztlabda.hu kvízei között is akad jó néhány ilyen elfeledett szavas fordulat.
Mi az a pazul?
Share your Results:
Megoldása és magyarázata a tájszólás feladatnak
A helyes tájszólás feladat válasz: pazarol.
A „pazul” a pazarol ige tömörített, dialektális alakja. Ugyanazt jelenti: feleslegesen szór, tékozol, nem becsüli meg, amije van. A köznyelvi változatnál jóval rövidebb és keményebb hangzású – ez jellemző a népi igékre, amelyek a mindennapok munkájából nőttek ki, nem az irodalmi nyelvből.
Ahol a legtöbben elcsúsznak: a „pazul” rövid, egyszótagos, és a hangzása valami mozgásra, fizikai cselekvésre utal (pl. „csúszkál”, „pördül” – hasonló hangminták). Aki nem ismeri a szót, ösztönösen nem a pazarlásra asszociál, hanem valami könnyed, testi mozdulathoz közelíti. Ráadásul a „halaszt” mint tévesztési lehetőség is van a feladatban – és az is logikusnak tűnik, ha valaki „pazul” szóból valami lassú, elhúzódó cselekvést olvas ki.
Az aha-élmény: a „pazarol” szó maga is viszonylag fiatal a magyar irodalmi nyelvben – a 19. század első felétől adatolható rendszeresen. Előtte a tékozlás, a pocsékolás és épp az ilyen tájszavak, mint a „pazul”, töltötték be ezt a fogalmi helyet. A pazarló ember megbélyegzése mélyen beágyazott volt a paraszti közösségek értékrendjébe: aki pazul, az nem csak magát, hanem a közösséget is megkárosítja. Ez adja meg a szó súlyát – nem pusztán nyelvi érdekesség, hanem erkölcsi ítélet csomagolva egy igébe.
