Napi Érdekesség: Tehénpatás cipők és szesztilalom

Van az a fajta érdekesség, amitől az ember egy kicsit megáll a görgetésben, hátradől, és azt mondja: „Na ne mondd.” Ez pont olyan. Egy cipő, ami úgy nézett ki, mintha tehén viselné. De nem állat volt benne, hanem egy csempész. Amerika, 1920-as évek. Seattle környékén – vagy talán mégsem?

Szesztilalom idején (1920–1933) az amerikaiak bizony kreatívvá váltak, ha whisky rejtéséről volt szó. A törvény tiltotta az alkoholt, de a szomjúság nagy úr. A csempészeknek tehát olyan módszerekhez kellett nyúlniuk, amik akár egy krimibe is belefértek volna. Így születtek meg a heifer-heels névre keresztelt „tehénpatás cipők”.

Elképesztő, de igaz: a cipőtalpra tehénpata formájú fa- vagy fémdarabokat rögzítettek, amit aztán ráerősítettek egy sima bakancsra. A lépések nyomai így nem emberi lábfejet, hanem hasított patát rajzoltak a sárba. Mintha egy tehén sétált volna át a réten, nem pedig valaki, aki moonshine-t vitt egy eldugott lepárlóba.

A cél egyszerű volt: összezavarni a rendőrséget. Működött is. Legalábbis egy darabig.

A történet újra és újra felbukkan – különösen az internet bugyraiban. A Redditen például úgy kering, mintha Seattle lett volna a bölcsője a tehénpatás meneküléseknek. Ám ha beleássuk magunkat a forrásokba, valami egészen mást találunk.

A legrégebbi hiteles bizonyíték 1922-ből származik, de nem Washington államból, hanem Floridából. Tampa környékén a rendőrök ténylegesen lefoglaltak egy pár ilyen cipőt. Fénykép is készült róla, amit ma a Library of Congress őriz. Innen kezdett el terjedni a trükk – az Appalache-hegységtől a középnyugati kukoricatáblákig. Seattle? Nos, a kapcsolat inkább egyfajta legendaként él, mintsem dokumentált tényként.

A legjobb rész még csak most jön: úgy tűnik, maga Sherlock Holmes is szerepet játszhatott a dologban. Sir Arthur Conan Doyle 1904-ben írt egy történetet (The Adventure of the Priory School), amelyben a tettes lópatákat erősített a cipőjére, hogy megtévessze a nyomozást. Hasonló alapelv, ugyanaz a cél: eltűnni a látóhatáron, mintha ott sem lettél volna.

A trükk működött – addig, amíg nem figyelt fel rá valaki. A rendőrök idővel megtanulták felismerni a szokatlan nyomokat, az éles élű, faragott lenyomatokat. A tehén nyomait sosem úgy rakja le a földre, mint egy ember sietve. Így aztán a heifer-heels divatja gyorsan leáldozott, ahogy a rendőrség alkalmazkodott a cselhez.

De a történet itt nem ér véget.

Mert van valami nosztalgikus abban, ahogy ezek az elfeledett trükkök újra és újra felbukkannak. Nemcsak egy régvolt világ kreativitásáról mesélnek, hanem arról is, hogy az emberek milyen messzire mennek, ha valamit nagyon akarnak – legyen az szabadság, ital, vagy csak egy jó történet.