Ezt el kell olvasni! – Dárdai Pál könyve
Se topliga, se EB, se BL, se üzbég ötödosztály. Na, most mi legyen? Irány a könyvespolc! A Keresztlabda és a Foci Java segít, hogy Fifázás helyett focis könyvekkel, olvasnivalókkal foglald el magad ezekben a futballmentes napokban/hetekben/hónapokban. Elsőként a Hertha Berlin-ikon, Dárdai Pál könyvét szolgáljuk föl.
Ez a cikk eredetileg a focijava.hu oldalon jelent meg.
Édesapjának hála a futball mindig ott volt Dárdai Pál körül, aki a Péccsel egyszer második lett az NB I-ben, sőt Magyar Kupa döntősnek is mondhatja magát. A könyvben Dárdai sokszor beszél makacsságáról, konokságáról, amit jól alátámaszt az alábbi néhány sor: “… a PMSC egy-nullára megverte a Fradit. Apu hullafáradtan jött haza, de ez a legkevésbé sem érdekelt : addig nem hagytam békén, amíg le nem jött velem focizni. Na igen, ha én focizni akartam, akkor fociztam…”
Az Édesapjától örökölt makacsság pályafutása idején azonban nagyon is jól jött. Így volt ez akkor is, amikor gyerekként egy ping-pong-szettért dekázott, de a magyar válogatott sem jutott volna ki az EB-re, ha nem ragaszkodott volna makacsul a szövetségi kapitányi álláshoz. És Dárdai Pál nem lett volna klubrekorder a Herthánál a pályára lépések tekintetében, ha nincs eme tulajdonsága.
Először az oviban és a suliban kezdett focizni Dárdai, majd elég hamar jött a Pécs, később pedig a BVSC. Karrierje csúcspontja pedig az a majdnem 15 csodálatos év volt, amit a Hertha színeiben töltött el. A BL-csoportkör, a Bundesliga-bronzérem, az egykoron még a Herthánál dolgozó Bernd Storck, és a 6. hely a német ligában, immáron a Hertha menedzsereként. Csak néhány érdekes és meghatározó esemény Dárdai játékos – és edzői karrierjében a könyvből.
De a legérdekesebb egyértelműen a válogatott élén eltöltött időszak, ami több fejezetet foglal magába. Kezdve a ház tele jegyzetelésével és a fáradtsággal, át azon, amikor a válogatott játékosok eljátszották a Piroska és a farkas, valamint a Hófehérke és a hét törpe meséjét. Egészen azokig a csatákig, amiket a Hertha vezetőségével vívott, hogy minél tovább irányíthassa a válogatottat.
Igazán elgondolkodtató könyvről van szó – nem csupán Dárdai Pál pályafutása miatt, mivel a válogatottról és a magyar fociról is sokkal többet megtudhatunk. Érdemes elolvasni.
A könyv lapjairól…
…a Milan elleni BL-meccsen Demetrio Albertini csúnyán rácsúszott a jobb lábamra, onnantól fogva egy egészséges bokával játszottam le a karrierem. A pályán egyetlen hű társam volt: a fájdalomcsillapító.
A ferencvárosi vezetők közül volt, aki otthon is felhívott, hosszasan ecsetelte, mennyire számít rám, csak arra nem figyelt, hogy kivel beszél. A végén tudniillik Balázs tette le a kagylót: “Én szívesen megyek a Fradiba, de szerintem a bátyámat tetszett keresni…
“Egy másik fontos meccs előtt a berlini állatkertben bóklásztunk. (…) Minden alkalommal más-más “jószágnál időzünk el, aznap az oroszlánnál cövekeltünk le. Hirtelen felnézett ránk, hosszú másodpercekig méregetett minket, felállt, odament a nőstényhez, megtette, amit megkövetelt a haza, majd, amikor végzett visszacaplatott a helyére és lefeküdt. Közülünk senki sem szólt semmit. A meccs előtti értekezleten sem vittem túlzásba a beszédet, mindössze annyit jegyeztem meg:
Uraim, szerintem semmit sem kell mondanom, az oroszlán reggel megmutatta nekünk, mi a feladatunk a saját barlangunkban…
Győztünk is.”
További focis írásokat a focijava.hu oldalon olvashatsz.
