Tudod,Miki…

Azt mondták ma nekem a fiúk,írjak én rólad. Én meg,hogy oké. Nem tudtam én,milyen nehéz lesz ez…

Elolvastam ma a Facebookon egy megemlékezést rólad. Annyira jó,nem tudok igazából sokmindent hozzátenni,leírtak abban mindent,amit 15 év távlatából le lehet írni. Azt nem írták le,hogyan is írhatták volna?én mit érzek. Én,aki már akkor focimániás voltam,néztem a meccseket,soroltam a játékosokat,és már akkor is a latin foci volt a kedvencem,ahogy azóta is,nő létemre,pedig akkor még ez ritka volt. Portugál,spanyol,brazil,olasz,argentin,bármelyik latin csapattal történt valami,én olvastam amit lehetett (akkoriban nem volt net,nem volt pláne Facebbok,maradtak az újságok). Így amikor Portugáliába igazoltál,pont 5 évvel kerültük el egymást,én is Lisszabonban voltam,csak korábban. Pedig érted kimentem volna egy meccsre is,hogy lássalak. De akkoriban Olaszországban éltem,az olasz tévében láttam,ahogy összeesel. Láttam,ahogy sírtak a társaid,ahogy a fűre rogyva imádkoznak érted,ahogy az edzőtök is velük zokog. Kétszer győztek az orvosok,harmadszor győzött felettük a végzet. Küzdöttek pedig,ahogy te is mindig küzdöttél a pályán.

Tudod,Miki,én nem sok híres embert sirattam meg,kevés volt,akit annyira szerettem. Életemben először Máté Pétert,pedig kislány voltam még. Megsirattam Freddie Mercuryt,Hofi Gézát,Aliyhat. És téged. Ma is,ahogy a cikkhez kerestem a videokat,néztelek,ahogy a pályán játszol,ahogy mosolyogsz,ahogy élvezed a futballt. Elsírtam magam,ez van. Igazságtalan ez az egész. Közöttünk kellene legyél még,de azt mondják,mindig a jók mennek el. Nagyon korán elmentél,még csak 40 lennél ma. És tudod,Miki,el kellene ma fújnod mind a 40 gyertyát!

Sose felednek a portugál és a magyar drukkerek,sose feledünk el! Tudod,Miki,nagyon jól tudod,hiszen ott ülsz egy felhő szélén,mosolyogsz,aztán megrázod a fejed,felkelsz,futsz tovább…