LiverpoolPremier League

Liverpool: Hoszabbítottak a védő tehetséggel.

A Liverpool hosszabbított a 17 éves holland védő tehetséggel, Ki-Jana Hoever-rel, aki tavaly szeptemberben érkezett az Ajaxtól.

A 17 éves védő tavaly debütált a felnőtt csapatban még a Wolves elleni FA Kupa mérkőzésen 16 évesen és 354 naposan. Így ő minden idők 3. legfiatalabb játékos, aki pályára lépett a Poolban.

Igaz Hoever a tavalyi szezon nagy részét a Liverpool U23-as csapatánál töltötte. Most az elő-szezon során rendszeres játéklehetőséget kapott a felkészülési mérkőzéseken és talán kivívhatja magának a helyét az első számú csapatnál is.

Hoever keményen fog edzeni, hogy kivívja a helyét a csapatban:

„Nagyon boldog vagyok hogy ide igazolhattam.” – nyilatkozta Hoever a Liverpool hivatalos weboldalának.

“Realisztikusnak kell maradnom. Remélem, hogy kapok néhány percet az első csapatban ebben az évben, de természetesen, tudom hogy valószínűleg többet fogok az U23-as csapatban játszani. Csak keményen fogok edzeni az első csapattal, megmutatom nekik mire vagyok képes és ha lehetőséget kapok, készen fogok állni. Ez az amiben bizakodok.”

Hoever tudja, hogy még sok mindent kell tanulnia:

„Még mindig sok mindent kell tanulnom. Még mindig csak 17 éves vagyok, szóval csak folytatnom kell, amit eddig tettem, hogy jobbá válljak abban amiben csak lehetséges.”

„Ez hatalmas bizalom a klubtól, hogy aláírhattam ezt az új szerződést. Meg fogom próbálni büszkévé tenni őket és megmutatni mit tehetek ezért a klubért. Remélem ezek nem az utolsó éveim, amiket itt játszhatok.”

Az U17-es holland válogatott főként jobb hátvédként játszik, de belső védőként is bevethető.