Real MadridHacienda BernabeuLa Liga

Elhunyt Ángel Pérez García

A korábbi Real Madrid játékos 62 éves korában, hosszú küzdelem után a halálos kórral, rákban halt meg. Az 1957 október 16-án született játékost a klub saját halottjának tekinti.

García a királyiak saját nevelésű játékosa volt, 1973-ban, 16 évesen csatlakozott az utánpótláshoz. 1977-80-ban a Real Madrid B csapatának tagja volt, a nagycsapatban 1980 áprilisában debütált. Csupán 24 alkalommal játszott fehér mezben az akkori „sok Garcíás” királyi keretben ( akkoriban a „Los Garcías” csapat tagjai között szerepelt többek között Mariano García Remón, García Cortés, García Hernandes, innen az elnevezés).

Csupán 24 madridi mérkőzés során mégis beírta a nevét a csapattal a történelembe, hiszen a királyi gárdával megnyerték a La Liga-t és kétszer egymás után a Copa del Rey-t is.Noha akkoriban még hazánkban nem lehetett a Real Madrid mérkőzéseit a televízióban nézni, így a magyar közönség nem láthatta őt soha. A spanyolok nemzeti válogatottjának is csak az utánpótlás csapataiban szerepelt, 1976-ban az U18-as, 1976 és 1979 között pedig az U21-es keret tagja volt.

Pályafutása során a Real Madridban 1980-1982 között volt a felnőtt keret tagja, majd az 1981-82-es szezonra a Murcia csapatához került kölcsönbe. Innen az Elche klubjához igazolt 1985-ig, majd ismét a Murcia tagja lett egészen 1991-ig. Játékosként a pályafutását a Roldán klubjánál vezette le 1991-92-ben. Olyan labdarúgók kortársa volt, mint Santinella, Del Bosque, Camacho vagy Sabido.

Később edzősködött, többek között az Almeria B, a Sangonera, az Atletico Ciudad csapatainál. Utolsó klubja a Bolívia Potosi National volt. Az elhunyt labdarúgó családjának a Real Madrid hivatalosan részvétét nyilvánította.

Források és képek: Realmadrid.com, Marca, Wikipedia, 20 minutos