Copa America: Brazília 12 év után ismét bajnok lett

Tegnap este 22:00-kor került megredenezésre a Copa America döntője, ahol Brazília 3:1-re legyőzte Perut, így 12 év után ismét dél-Amerika trónjára ülhettek.

Ahogy az várható volt a házigazda brazilok kezdték jobban a mérkőzést. Már a 15. percben meg is szerezték a vezetést Everton révén, aki Gabriel Jesus remek passzát váltotta gólra. Ezek után is Brazília percei következtek, akik kis híján növelték is előnyüket. Azonban Coutinho eltévesztette a kaput és mellé lőtt (24′). A folytatásban kicsit összekapta magát Peru, de így sem sok vizet zavartak, sőt Firmino révén majdnem meg is duplázta előnyét a házigazda, de a labda a kapu fölé szállt. Végül Perunak még is sikerült kiegyenlítenie (41′). Igaz ehhez kis szerencse is kellett, ugyanis az egyik védő kézzel ért a labdába, így a játékvezető büntetőt ítélt nekik, amit Guerrero értékesített. Azonban a brazilok nem akartak döntetlennel félidőre vonulni, Gabriel Jesus ezúttal maga vette be Peru kapuját (45+3′), 2:1.

Brazília a második félidőben se tétlenkedett. Coutinho és Firmino is bevehette volna párszor az ellenfél kapuját, azonban végül egyiküknek sem sikerült betalálnia. Azonban a 70. percben Gabriel Jesust, a meccs eddigi sztárját kiállította a bíró két sárgalappal, így Peru emberelőnybe kerülhetett. Ezután meg is próbálkoztak az egyenlítéssel, de vagy a balszerencse, vagy Alisson állta a labda útját. Sőt a 90′ percben a maradék reményük is elszállt, amikor is Richarlison értékesítette a braziloknak megítélt büntetőt, 3:1. Ezzel brazília 12 év után ismét megnyerte a Copa Americat.

 

A torna játékosa díjat Daniel Alves kapta, a gólkirály Everton lett, míg a legjobb kapus Alisson. Ezen túl Brazília kapta a FairPlay díjat is, így a házigazda brazilok minden létező díjazást begyűjtöttek a tornáról.

A Copa America díjazottjai
A Copa America díjazottjai

Mérkőzés összefoglalója:

Képek a Copa America döntőjéről és a díjátadóról:

A teljes mérkőzést itt nézhetitek meg. Ha érdekelnek a korábbi összefoglalók, azokat pedig itt találod.