fbpx
Wijnaldum

Wijnaldum: Megérdemelnénk egy trófeát az ilyen szezon után. – Liverpool

Gini Wijnaldum szerint a Liverpool megérdemel egy trófeát a szezon végén, miközben csapatával a június 1. Bajnokok Ligája döntőre készül.

Jürgen Klopp nem sokkal maradt le a Premier League megnyerésétől, de hiába verték meg a Wolvest 2:0-ra az utolsó fordulóban, a Manchester City is nyert, így ők lettek a bajnokok.

Wijnaldum úgy érzi a Liverpoolnak egy trófeával kéne zárnia ezt a szezont, amibe beleadtak mindent.

“Visszatekintve majd erre a szezonra, szerintem mindenki realizálni fogja, hogy micsoda csodálatos idényünk volt.” -mondta Wijnaldum a Liverpoolfc.com-nak.

“97 pont, normális esetben ennyivel bajnok lesz egy csapat. Viszont a mi esetünkben a City egy ponttal többet szerzett és ők ünnepelhettek. Összességében, szerintem jó szezonunk volt. Lehetőségünk van egy trófeával befejezni az idényt.”

“Szomorú lenne, ha nem jönne össze, főleg mert végig kiegyensúlyozottan jók voltunk.”

“Szerintem megérdemlünk egy trófeát.”

“Beleadtunk mindent, amit csak tudtunk.”

“Ha megnézzük azokat a mérkőzéseket, amiket végül valahogy megnyertünk: Everton hazai, Fulham idegenben, Newcastle idegenben és valószínűleg 5-6 további meccset elfelejtettem. Mindent kiadtunk, de a végén ez sem volt elég.”

“Az utolsó mérkőzéseink tulajdonképpen kötelezőek voltak és nézzétek meg a City is megcsinálta. Megnyerték ők is szóval megérdemlik a bajnoki címet.”

“De most van egy meccs ami kezünkben van szóval lezárhatjuk szépen a szezont.”

“Nagyon különleges lenne, különösen azért mert egy ilyen idény ilyen lezárást érdemel. Mindent meg fogunk tenni a pálya mindkét térfelén, de kemény lesz.”

Láttad már nyereményjátékunkat? Most egy szerencsés tippel Nike labdát nyerhetsz! Részletek itt!

Share via
Inline

Csatlakozz facebook oldalunkhoz, hogy ne maradj le semmiről!

Inline

Csatlakozz facebook oldalunkhoz, hogy ne maradj le semmiről!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás