fbpx
sarri

Sarri: A Chelseanél szeretnék maradni.

Maurizio Sarri visszautasította a pletykákat, hogy szeretne a Roma következő edzője lenni.

A hírek szerint a római csapat lemarad Antonio Contéról és ezért fordultak Sarri felé, de az olasz edző egyértelművé tette, hogy Ő elsősorban a Chelseanél szeretne maradni.

“Ahogy mindig is mondtam, szeretnék itt a csapatnál maradni.” -mondta sajtó konferenciáján.

“Szeretem az angol focit, az atmoszférát. Szeretnék továbbra is itt dolgozni. Ha kell kipróbálhatom magam egy másik angol csapatnál is.”

“Egy hónappal ezelőtt beszéltem a vezetéssel az előszezonról. Az átigazolásokról nem volt szó, jelenleg nem tudjuk, hogy tudunk-e majd egyáltalán igazolni. (a FIFA ma utasította el a Chelsea fellebbezését és az átigazolási kitiltás érvényben marad, várhatóan a klub a napokban a CAS sport bírósághoz fordul az üggyel)

Azt kérték az edzőtől, hogy értékelje első szezonját a Stamford Bridgen, amiben kivívták a jövő évi Bajnokok Ligája szereplést, a Liga Kupa döntőjébe jutottak és lehetőségük van megnyerni az Európa Ligát.

“Szerintem először is nem a trófeák megnyerése a munkám, hanem a játékosok fejlesztése.” -válaszolta Sarri.

“Ezt próbáltuk meg elérni és jó pár játékosnál sikerült is. Callum (Hudson-Odoi), (Ruben) Loftus-Cheek, persze nem csak a fiataloknál, de például (Ross) Barkley is sokat fejlődött.”

“Nagyon sok problémánk volt menet közben, de végül is jó irányba haladunk.”

Láttad már nyereményjátékunkat? Most egy szerencsés tippel Nike labdát nyerhetsz! Részletek itt!

Share via
Inline

Csatlakozz facebook oldalunkhoz, hogy ne maradj le semmiről!

Inline

Csatlakozz facebook oldalunkhoz, hogy ne maradj le semmiről!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás