fbpx
Klopp

Klopp: Salah rendben van, az öltözőből nézte tovább.

A Liverpool edzője is kamerák elé állt a Newcastle legyőzése után, és a Sky Sportsnak nyilatkozott:

“Ahogy a Newcastle játszott azzal nagyon megnehezítette, hogy hogyan kezeljük Őket. Igazán nehéz ezekben a szituációkban védekezni és nem is tudtunk. Ezek a szituációk tartották meccsben őket.”

“Annyi csodálatos momentumunk volt, le kellett volna zárnunk mielőtt berúgták volna a másodikat. Ilyen a foci, de nem számít, amit a srácok elértek az hihetetlen.”

“Fantasztikus, megérdemeltük, kemény meccs volt egy fizikailag erősebb ellenfél ellen. Harcolnunk kellett, nem lehetnék ennél büszkébb!”

“Nyugodt voltam, mert a sorsra gondoltam. A fiúk megpróbálkoztak mindennel, ahogy én is. Agresszívek voltunk, hajtottunk, de aztán volt egy szünet Mo (Salah) sérülésénél és le kellett cserélnünk.”

“Szerencsére jobban van és az öltözőből követte a mérkőzés végét.”

“Ahogy mondtam ez az egyetlen módja a focinak, frissek voltunk és ők őszintén játszottak. Newcastle, el kell ismerni, megpróbáltak mindent, de miénk lett a három pont és várhatjuk az utolsó fordulós ‘döntőnket’.”

“Az egész szezonban hihetetlenül intenzíven játszunk. Nem mi vagyunk a világ legjobb csapata és keményen meg kellett ezért dolgoznunk. Ezek nem könnyű meccsek és most a szezon végén hat nap alatt van három mérkőzésünk. Tényleg nagyon nehéz. Nem látom, hogy bárki is ideges lenne, csak megpróbáljuk, nincsenek buta szabálytalanságok, csak tisztán. Ez egy fontos lecke a számunkra, hogy megbirkózunk ezzel a szituációval is.”

Láttad már nyereményjátékunkat? Most egy szerencsés tippel Nike labdát nyerhetsz! Részletek itt!

Share via
Inline

Csatlakozz facebook oldalunkhoz, hogy ne maradj le semmiről!

Inline

Csatlakozz facebook oldalunkhoz, hogy ne maradj le semmiről!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás