Montella is megerősítette, hogy a Milan megpróbálta leigazolni CR-t

Vincenzo Montella, a korábbi AC Milan edző a Gazzetta dello Sportnak beszélt a San Siroban töltött időszakáról és reagált a korábbi sport igazgató Massimiliano Mirabelli szavaira is.

“A dohai Szuper Kupa győzelem után le kellett volna lépnem mivel a vezetőség már hosszú ideje nem bízott bennem. A legnagyobb hibám az volt, hogy támogattam a klubot abban, hogy nagy elvárásokat kreáljanak, miután 11 új játékost igazoltunk. Sokkal kisebb elvárások kellettek volna.” -mondta Montella.

“Jó pár igazolást megbeszéltünk, de többről én is csak azután értesültem, miután hivatalos lett, mint Andrea Silváét, aki fiatal és hatalmas lehetőség rejlik benne. Nem akartam, de a vezetőség megígérte Bonuccinak a kapitányi karszalagot. Calhanoglut úgy igazoltuk le, hogy előtte 6 hónapig nem játszohatott. A végén két poszt nem lett megerősítve: az irányító és a csatár.”

 

“Kalinicnek nagyon örültünk, de előtte közel voltunk Moratahoz és Batshuayihoz is. Nehéz volt a leigazolásuk, mert csak 20 Millió Eurónk volt. Ronaldo? Megpróbáltuk.”

“Gattuso? Hiba volt tőle az erőnléti edzéseimet kritizálni. Az egy dolog, hogy többet kell futni, de nem mindegy hogy azt milyen intenzitással teszed. Kessie, Calhanoglu és Musacchio is fejlődött, mert volt idejük rá. Nyáron leigazolták Higuaint, aki kiváló játékos, én is kértem a leigazolását korábban.”

“Abbiati kritikája? Nehezen viseltem. Úgy gondoltam, hogy jó a kapcsolatunk. Minden csapat értekezletre meghívtam, kivéve az utolsóra, amin egyedül voltam a játékosokkal. Az igazság az, hogy sose akart ott lenni rajtuk.” -zárta Montella.