Mane az ECHO-nak nyilatkozott

Sadio Manet nem érdekli a szerződése körüli helyzet és csak a csapattal foglalkozik. A Liverpool az elmúlt szezon végén leült tárgyalni a szenegáli szélső esetleges korai szerződés hosszabbításáról, de még mindig nem sikerült megállapodni. A játékos szerződése 2021 júliusáig érvényes.

Mane az ECHOnak nyilatkozott:

“A mérkőzésekre koncentrálok, a szerződésemet ráhagyom az ügynökömre.”

 

“Boldog vagyok és szeretném a legjobbat adni a csapattársaimnak, az edzőmnek és a szurkolóknak.”

A 26 éves játékos a 8. gólját ünnepelhette volna a hétvégi Arsenal elleni rangadón, ha bírók nem érvénytelenítik a szabályos találatát.

“Még nem néztem vissza és őszintén nem nagyon foglalkoztatnak az ilyen dolgok.” -folytatta Mane.

“A West Ham ellen egy les gólt szereztem, amit megadtak. Ezúttal érvényes gólt nem adtak meg, de ezt el kell fogadnom. A bírók is emberek és mindannyian követünk el hibákat.”

“Jó mérkőzés volt. Csalódottak vagyunk, hogy nem nyertünk, mert megvoltak a ziccereink.”

“Egy kicsit szenvedtünk az első félidőben. A letámadásunk nem működött, könnyen kipasszoltak minket. Jobban össze kellett volna tartanunk.”

“Az edző változtatott a félidőben pár dolgon és jobbak lettünk a második félidőben. Tudom, hogy még jobbak is lehetünk volna, de egy döntetlen az Arsenal ellen nem rossz eredmény és most már előrefelé kell néznünk.”

“Őszintén, nem gondolunk a Ciryre vagy másik csapatra.”

“Nincs értelme nagyobb nyomást raknunk magunkra. Ez még mindig a szezon eleje. Megvan a magunk dolga és arra kell koncentrálnunk.”

“Pozitívan kell néznünk a dolgokat. Az Arsenal, a Chelsea és a Tottenham is nagyszerű csapat, már játszottunk velük idegenben és nem kaptunk ki. Meg kell próbálnunk ennél is jobbnak lenni.”

Megosztás: