Sarri is nyilatkozott a United elleni mérkőzésről

BBC sportnak adott nyilatkozata:

“Jól játszottunk az első 60 percben, de aztán a Manchester Uniteddel egy nagyon fizikális mérkőzést kellett megvívnunk és ebben jobbak.”

“Csalódott vagyok, az utolsó 30 percben történtekért. Meg is nyerhettük volna, de az egy pont is jó.”

 

“Nem figyeltünk kellően az ívelésekre, általában rövid passzokkal játszunk, szóval nem készültünk fel az utolsó fél órára. Ez nem a mi focink, jobban örültem volna, ha végig a saját játékunkat játsszuk.”

“Nem láttam mi történt, de beszéltem Jose Mourinhoval és megértettem, hogy a rossz oldalon állunk. Beszéltem az asszisztensemmel és azonnal elintéztem.”

Sky Sportnak is beszélt róla:

“Nehéz a válogatott szünet után játszani, mert a játékosok egy másik csapatban szerepelnek más célokért, aztán visszajönnek és nem könnyű.”

“A vége a mérkőzésnek, nagyon jó, nagyszerű meccs volt és az első félidőben taktikailag nagyon jók voltunk, de aztán a másodikban úgy játszottunk ahogy ők szerették volna és egy fizikális mérkőzés lett belőle, ami nem nekünk való.”

“Nem láttam az balhét, de beszéltem Jose Mourinhoval aztán az asszisztensemmel, mert szerintem a rossz oldalon állunk a történetben, így azonnal intéztem.”

“Ha az egyik edzőmmel keményen beszéltem volna, akkor most nem jöhetnék ide és nem mondhatnám el, mert nem lennék hiteles előttük.”