José Mourinho elégedett volt az erőfeszítéssel

A Manchester United győzelem nélkül maradt sorozatban a 4. hazai mérkőzésén is, tegnap este 0:0-as döntetlent játszott a Valenciával a Bajnokok Ligájában.

Több szektor is elvesztette türelmét az Old Traffordon, miután az első komolyabb gól helyzetre a 71. percig kellett várni.

Mourinhotól természetesen megkérdezték a mérkőzés utáni sajtótájékoztatóján, hogy mi a véleménye a lefújás utáni fütyszóról és a “Támadás, támadás, támadás” skandálásokről: “Szólás szabadság van, ez különösen igaz azokra a United szurkolokra akiket 200%-osan tisztelek.” -válaszolta a portugál edző.

 

Mourinho csapata előző két mérkőzést elvesztette a Derby (büntetőkkel) és a West Ham ellen, így a szurkolok jogosan várták el, hogy a csapat válaszolt ezekre és nagyszerű teljesítménnyel rukkol ki, de ez nem sikerült. A Valencia az első félidőben irányítani tudta a játékot, a másodikban meg okosan lehozták a mérkőzést kapott gól nélkül.
A United ellenben nem igazán tudott helyzeteket kidolgozni és inkább kontrákra rendezkedett be hazai pályán, minden esetre Mourinho elégedett volt a látottakkal.

“Elégedett vagyok az erőfeszítéssel, az elkötelezettséggel és a fejlődéssel, amit a játékosok mutattak. Az eredmény se nem rossz, se nem jó, természetesen nem vagyok elégedett vele.”

A mérkőzés 21:05-kor kezdődött, 5 perccel később mint kellett volna, mert nagy forgalmi dugok voltak a stadion környékén.

Mourinho kitért a sajtótájékoztatóján erre az esetre is:

“7 órakor hagytuk el a szállodát, úgy gondoltuk fél óra alatt megérkezünk a stadionhoz, de ez alkalommal nem kaptunk rendőri kíséretet, így egyedül kellett jönnünk.” – mondta José.

“A Lowry Hoteltől 75 percünkbe telt az út. Az UEFA és a bírók nagyon rendesek voltak, hogy adtak nekünk 5 perc plusz időt, így legalább volt fél óránk, hogy felkészüljünk a mérkőzésre.”

“Nem szervezési probléma. A klub megpróbált mindent. Nem tudtuk meggyőzni őket, hogy veszélyes lehet ha nem érkezünk meg időbe, a rendőrség még is visszautasította a kíséretet.”