fbpx
Breaking News

Guardiola – “a mai az egyik legboldogabb napom”

Guardioláék megszerezték első győzelmüket az idei BL-ben, azután, hogy az előző fordulóban kikaptak a Lyon ellen. Csak úgy mint akkor, már a mérkőzés elején hátrányba kerültek, de most Agüero góljával sikerült is gyorsan válaszolniuk rá, míg David Silva az utolsó percekben megfordította a mérkőzést, így begyűjtve csapatának a 3 pontot. Így felkapaszkodtak a csoport 2. helyére a Shakhtarral xelő Lyon mögé.

Képtalálat a következőre: „hoffenheim manchester city”

 

Guardiola a mérkőzés után:

“Csupán egy perc után gólt kaptunk, ami nem volt könnyű, de küzdöttünk, mint mindig, csapatként.”

“Az előző két szezon nem volt egyszerű, de továbbjutottunk úgy hogy még mérkőzéseink voltak hátra és most úgy tűnik ez nem fog idén megismétlődni.”

“Talán a jövőre jó hatással lesz az, hogy átéljük ezt. Nem juthatunk végig úgy a negyeddöntőkön, elődöntőkön anélkül, hogy ne élnénk meg ezeket a szituációkat. Ez az amiért a mai az egyik legboldogabb napom a klubnál, mert ez javunkra válik majd.”

“Szeretnék a játékosaimmal lenni a következő meccseken [a tavalyi negyeddöntő óta el volt tiltva]. Tudom mi történt a Monaco ellen otthon és a Liverpool ellen tavaly. Nem akarok erről beszélni, nem akarok erről beszélni, nem akarok tisztviselőkről beszélni.”

 

Hoffenheim edzője Julian Nagelsmann boldog volt ahogyan a csapata játszott a vereség ellenére “Taktikailag nagyon jó teljesítményt láttam a csapatomtól, akik lehetőségeket teremtettek egy világklasszis csapattal szemben.”

“Nagyon meggyőző volt, ahogy kijöttünk a félidő után. Nagyszerű támadásokat vezettünk egy olyan csapat ellen, mint a Manchester City, ez valami amire építkezhetünk.”

Mérkőzés összefoglaló:

Close
Share via

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás