fbpx
Breaking News

Hamsik: “Azt hittük megnyertük”

Marek Hamsik elismerte, hogy a Napoli “megvolt győződve róla, hogy végre övék lesz a Scudetto” miután idegenben legyőzték a Juventust. “Legyőzhetetlennek gondoltuk magunkat.”

Ma 18:00-kor megint találkozik a két fél Torinoban.

Amikor Kalidou Koulibaly felugrott és fejesével megszerezte a győzelmet a Napoliban, az Allianz stadionban 160 nappal ezelőtt, a csapatot haza érkezésekor több ezert lelkes szurkoló fogadta a reptéren.

Pár nappal később Scudetto álmuk szertefoszlott, amikor kikaptak 3:0-ra a Fiorentina ellen és a Juventus megnyerte sorozatban a hetedik bajnoki címét.

Önéletrajzi könyvében Hamsik őszintén elmondta mi történt:

“Koulibaly felugrott az égbe és befejelte 1:0, a legcsodálatosabb este volt, mióta a Napoliban játszom de így utólag, csak egy leckét tanultunk meg ebből a mérkőzésből.”

“Azon az estén elhittük, hogy végre miénk lesz a Scudetto, 30 év múlva újból bajnok lesz a Napoli.”

“A repülőn tudtuk, hogy az egész város velünk fog ünnepelni és ugyanúgy éreznek mint mi, voltak olyanok, akik már a következőő szezonon gondoltak. De igazából egyikünk se figyelt rá, mi volt az a momentum, amikor elveszítettük a Scudettot?”

“A 3:0-as vereség a Fiorentina ellen, ez túl könnyű kérdés.”

Close
Share via

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás