fbpx
Breaking News

Emery sajtótájékoztatója a Watford elleni találkozó előtt

Unai Emeryt természetesen megkérdezték Aaron Ramsey szerződése körüli herce-hurcáról is, miután a sajtóban elterjedt, hogy nem fog hosszabbítani a játékos és legkésőbb jövő nyáron távozik a csapattól.

“Minden játékossal fontos a kapcsolatom,” magyarázta a mester. “Minden játékosnál azt nézem, mennyire fontos a keretnek.”

“Három elem van, három szempont. Az első a játékos, a családjával és természetesen a képviselőikkel együtt, második a klub és harmadik a keret.”

“Mindig a csapatra koncentrálok. A feladatom, hogy felkészítsem a játékosokat, hogy csak a mérkőzésre gondoljanak.”

“A játékosok természetesen szeretnének bizonyos dolgokat megtenni vagy megbeszélni a klubbal,  de az én feladom, hogy felkészítsem őket a mérkőzésekre.”

“Minden mérkőzés lehetőség, hogy növeljük az önbizalmunkat, de egyben egy kihívás is, hogy megmutassuk, meg tudjuk találni a legjobb momentumokat és teljesítményeket.”

“Szerintem minden játékosom mentálisan erős, de természetesen ennél több kell.”

A sérültek állapotáról is beszélt:

Sokratis Papastathopoulos – Elérhető lesz a mérkőzésen az Everton ellen összeszedett kisebb sérülés után.

Emile Smith Rowe – a jobb csípője sérült, a mérkőzés előtt megvizsgálják.

Ainsley Maitland-Niles – kis törés van a bal lábszárában, jól halad a felépüléssel, várhatóan október elején már teljes értékű munkát végezhet.

Dinos Mavropanos – lágyék sérülése van, előreláthatólag október végére épül fel.

Laurent Koscielny – Jobb achilles-ín szakadásból lábadozik, jelenleg már kint dolgozik. Várhatóan novemberben kezdhet el majd a csapattal készülni.

Close
Share via

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás