fbpx
Breaking News

Emery és Cech az Everton elleni mérkőzésről

Az Arsenal 2:0-ra győzött az Everton ellen haza pályán, így feljött a bajnokság 6 helyére 12 ponttal, rosszabb gólaránnyal a Tottenham mögé. Sorozatban ez volt az 5. győzelmük, melyből 4-et a Premier Leagueben értek el és ez volt az első kapott gól nélküli mérkőzésük, amihez nagyban hozzájárul Petr Cech 6 védésével, így elhódítva a meccs embere díjat. Az első félidőben az ágyusoknak mindössze egy kaput találó lövésük volt, melyet Pickford könnyedén hárított, többnyire az Everton veszélyeztetett, de a cseh hálóőr nagyzserű védésekkel tartotta életben az Arsenal reményeit. Majd az 56. percben Lacazette csodálatos tekerésével magukhoz ragadták a vezetést. 3 perccel később meg is duplázták azt, Aubameyang találatával. Mindkét gólpaszt Ramsey könyvelte el.

Lacazette a gólja elötti pillanatban

Aubameyang remek formában játszik, mióta tevaly februárban az Arsenalhoz igazolt. Ez volt 12. gólja. Egyedül Mohamed Salah tudott nála többet szerezni azóta, 16 gólt, míg Harry Kane egyaránt 12-őt szerzett. Lacazette-el remek párost alkotnak elől, az elmúlt 3 mérkőzésen, ahol mindketten a kezdőben voltak, egyaránt betalált a 2 játékos. Emery így komolyan fontolóra veheti, hogy együtt játszassa őket és ne rotálja a két sztárt.

 

Aubameyang a gólját ünnepli

 

A mérkőzés után az Arsenal menedzsere Unai Emery, kapusa Petr Cech és az Everton menedzsere Marco Silva is nyilatkozott.

Emery:
“Boldogok vagyunk, mert nyerni akartunk a szurkolókért, azért hogy folytassuk a fejlődést és mert a 3 pont nagyon fontos volt. Nem irányítottuk úgy a meccset, ahogy elterveztük, de a kapusunk nagyszerű formával tartott minket életben.”
“Jobban irányítottuk a mérkőzést a második félidőben és nem szalasztottuk el a lehetőségeket, ahogy az első félidőben tettük. Mosollyal az arcunkon fejeztük be a mérkőzést. A félidőben azt mondtuk, hogy kicsit többre van szükségünk, Alex Lacazette gólja pedig jó önbizalom növelő volt.”

Petr Cech lett a meccs emberének választva.

Cech:
“Két nehéz mérkőzéssel kezdtünk és ha mindkettőt elveszíted módot kell találni arra, hogy összeszedd magad, de most 4 győzelmünk van zsinorban, ami lendületett adott, és azt hiszem ez segített minket túljutni a mérkőzésen.”
“Az Everton sok lehetőséget teremtett az első félidőben és összekellett tartanunk és várni a lehetőségre, hogy gólt szerezzünk, ami különbséget tett.”
“Sok dolgom akadt ma, segítenem kellett a csapatnak mérkőzésben maradni, és mint egy tapasztalt játékosnak, tennem kellett a dolgom.”

Silva:
“Az eredmény nem tükrözi a meccset. A mérkőzés alatt volt 4 vagy 5 lehetőségünk a gólszerzésre. Azért jöttünk hogy játszunk és nyomást gyakoroljunk, de a kapusuk volt a legjobb ember a pályán. Szerintem ez meglátszódott a teljesítarsenal evményünkön.”
“Az eredmény kiábrándító számunkra. Nekik volt egy lehetőségük és gólt szereztek, míg mi sok lehetőséget teremtettünk de nem tuttunk betalálni.”
“Tisztán látszott hogy lest volt a második góljuk, ez a döntés egy fontos pillanatban jött, mert 1:0-nál mi még sok problémát okozhattunk volna nekik. Én megértem, hogy ez a munka [bírói] nehéz.”

 

Lacazette gólja:

Aubameyang gólja:

 

Értékelések:

Arsenal: Cech (9), Bellerin (6), Mustafi (6), Sokratis (6), Monreal (6), Xhaka (6), Torreira (7), Ramsey (7), Aubameyang (7), Ozil (7), Lacazette (8)
Cserék: Holding (6), Iwobi (5), Welbeck (NA)

Everton: Pickford (6), Kenny (6), Keane (6), Zouma (6), Digne (6), Gueye (6), Davies (6), Sigurdsson (6), Walcott (7), Calvert-Lewin (6), Richarlison (7)
Cserék: Bernard (5), Tosun (6)

Meccs embere: Petr Cech

Close
Share via

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás